60 találat a(z) MI cimkére

Cikk

A hazai könyvelők 76 százaléka árat emelt az elmúlt egy évben, a legtöbben a 10–25 százalékos drágítás mellett döntöttek. Az áremelés nem sokat változtatott a szakmabeliek hangulatán: több, mint kétharmaduknak hiányzik az anyagi megbecsülés. November 10-e a könyvelők világnapja – a Számlázz.hu második alkalommal kérdezte meg a hazai gazdasági élet nélkülözhetetlen szereplőit arról, hogyan érzik magukat – írja közleményében a Számlázz.hu.

Cikk

A vártnál jobban megtérülnek a fenntarthatósági befektetések azoknál a hazai vállalatoknál, ahol komolyan veszik a kijelölt klímacélokat – mutat rá az EY több mint 500, köztük magyar fenntarthatósági vezetők (CSO-k) részvételével készült nemzetközi kutatása. Leginkább a klímavédelembe, a hulladékgazdálkodásba, a munkahelyi esélyegyenlőségbe, valamint az ellátási láncok kockázatkezelésének javításába fektetnek be itthon a cégek a fenntartható működés érdekében.

Cikk

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Vilniusban csütörtökön nyitotta meg aláírásra a mesterséges intelligenciáról szóló egyezményt. Ez fontos eredmény Magyarország számára, hiszen a tanács döntésének előkészítésére már a magyar soros elnökség alatt került sor – hangsúlyozta az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye.

Cikk

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28 százalék akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.

Cikk

Az Európai Unió elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) rendeletet (EU AI Act), amely hamarosan hatályba lép, illetve belátható időn belül alkalmazhatóvá is fog válni. Addig is van azonban számos olyan, már létező jogi kötelezettség, amelyre a vállalkozásoknak ügyelniük szükséges. Cikkünkben ezeket gyűjtöttük csokorba a német adatvédelmi hatóságok közös MI iránymutatása alapján.

Cikk

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, derül ki a K&H sajtótájékoztatójából.

Cikk

December elején jelent meg a hír, amelyet már régóta vártak uniószerte: az Európai Parlament és a Tanács hosszú évek után megállapodott a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetről – azaz az AI Act-ről. Február 2-án az Európai Unió belga elnöksége bejelentette, hogy az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) aláírta a rendelettervezetet, és aznap elérhetővé vált annak egységes szerkezetű szövege is – derül ki a Deloitte összefoglalójából.

Cikk

Az MI-technológiák vállalati működésbe való integrálása elengedhetetlen a versenyképesség növeléséhez. Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részvételével zajló ARISA projekt (Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége) keretében elkészült az a stratégia, amelynek mentén Európában jelentősen gyarapodhat az MI technológiákat készségszinten használó szakemberek száma, belőlük ugyanis jelenleg komoly hiány mutatkozik.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében vizsgálja a mesterséges intelligencia hatásait a piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntésére. Az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, ezért a nemzeti versenyhatóság előre feltérképezi ezeket a kockázatokat.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) első ízben végzett el a bankoknál, biztosítóknál alkalmazott mesterséges intelligencia és gépi tanulás informatikai, személyiségi jogi és egyéb kockázatait áttekintő témavizsgálatot. Az MI és GT technológiát mára a számlanyitástól a marketingen át a kampánymenedzsmentig több területen alkalmazzák. A felügyelet jogsértéseket nem, de kezelendő kockázatokat feltárt – írja honlapján az mnb.

Cikk

Újra munkába állhatnak az amerikai forgatókönyvírók május eleje óta sztrájkban álló tagjai, miután érdekképviseleti szervezeteik megállapodásra jutottak a filmstúdiókkal és streaming-szolgáltatókkal – jelentette be szerdán az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Valutapénztár-kihelyezés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Kiválás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink