Csökkenne az áfa, új elemet építenének a helyi adózásba Cikk
Adóváltoztatási tervekről is beszámolt a mai kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Adóváltoztatási tervekről is beszámolt a mai kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Lazítana a magáncélú építkezések engedélyezési eljárásában „az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról” szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter terjesztett be az Országgyűlésnek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2016-os döntése alapján összesen 24,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap költségvetési forrásból 35 hazai nagyvállalat, ennek eredményeként több mint 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg és 1147 új munkahely jön létre Magyarországon – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A következő hetekben eldőlhet a letelepedési kötvények sorsa. A Magyar Idők hétfői számában ír arról, hogy a pénzügyi konstrukcióról a Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban közölt részleteket egy ellenzéki parlamenti kérdésre válaszolva.
Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, karácsonykor pedig 2,8 millió nyugdíjas részesül fejenként 10 ezer forintos Erzsébet-utalványban – emlékeztetett a tegnapi kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A következő hat évben realitássá válik a 40 százalékos béremelés – mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap.
Az európai uniós forrásokra az idén még 1000 milliárd forint értékű pályázatot szeretnének kiírni, jövő márciusra pedig a teljes pályázati forrást hozzáférhetővé kívánják tenni, és 2017-ben lekötni a teljes „kasszát” – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, az EU fejlesztési források felhasználásáról rendezett konferencián.
Munkaszüneti nappá nyilvánítaná november 12-ét, a szociális munka napját a szociális ágazatban dolgozók számára az a törvényjavaslat, amelyet országgyűlési képviselőként nyújtott be a parlamentnek Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Tartja magát a kormány célkitűzéséhez, miszerint 2017. március 31-éig az európai uniós támogatások jelenlegi ciklusának összes pályázatát kiírják – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága keddi ülésén.
Összesen 45 törvényt módosítana nyolcvan paragrafusban az a salátacsomag, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a bürokráciacsökkentés jegyében nyújtott be az Országgyűlésnek.
A dohánytörvény és azzal összefüggő más jogszabályok módosításáról nyújtott be javaslatot Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap az Országgyűlésnek.
Ahogy közeledünk szeptember 30-ához, az online pénztárgépek szabályozásáról szóló rendelet legújabb fejezetének hatályba lépéséhez, egyre több a nyugtákkal, számlákkal kapcsolatos kérdés. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi megnyilatkozása nem segített az eligazodásban.
Az aktuális gazdasági és foglalkoztatáspolitikai helyzetről, az e-számla bevezetéséről és az M3 metró pótlását szolgáló autóbuszokról is tárgyalt a közelmúltban létrehozott gazdasági kabinet kedden a Nemzetgazdasági Minisztériumban – közölte a tárca.
Az Országgyűlés ma új törvényt alkothat az állami tisztviselőkről, majd egyebek mellett a kárpótlási folyamat lezárásáról is vitát kezd.
A hazai tejtermelők megsegítéséről döntött a kormány, amely vizsgálja a tejimport korlátozásának lehetőségét is – közölte a Miniszterelnökség vezetője szokásos csütörtöki tájékoztatóján.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől