2127 találat a(z) KATA cimkére

Cikk

Az idei tavaszi szezonban a szokásosnál is nagyobb volt a pörgés az adó- és tb-módosításokban. Méghozzá annak dacára, hogy például a július 1-jétől hatályos változások zömét már tavaly megfogalmazták és törvénybe iktatták a jogalkotók. Ilyen volt például az új társadalombiztosítási törvény elfogadása és az áfatörvényben az online adatszolgáltatás kiterjesztése.

Cikk

A 2021. évi költségvetés megalapozásáról szóló, július 3-án elfogadott törvény több ponton módosítja a jelenlegi ekáert. A módosításokat elsősorban az európai uniós jognak való megfelelés követelménye indokolta, ezen felül a változtatások kidolgozásakor fontos szempont volt az utóbbi öt év ellenőrzési tapasztalatainak figyelembevétele is. A törvény számos részletszabályról (különösen a bejelentési kötelezettség alá eső termékek köréről) nem rendelkezik, azokat egy későbbiekben kihirdetendő miniszteri rendelet tartalmazza majd.

Cikk

Az Adótanácsadók Egyesülete nem ért egyet azzal a tervezett törvényi változással, hogy az ugyanazon kisadózó vállalkozások (katások) éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóit minden esetben (kvázi fűnyíró elv szerint) 40 százalék adóval terheljék. Az egyesület elnöksége képviseletében Zara László elnök által szerkesztőségünkhöz eljuttatott anyagot közöljük.

Cikk

A katázás szigorítási szándéka azért állhatott elő, mert sajnos a kormány nem értette meg, hogy a munkaviszony és a vállalkozási/megbízási jogviszony jelenleg nem választható szét – írja az Országos Sajtóirodához küldött közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE). Hozzátéve: „eljött az ideje, hogy erről Magyarországon részletes jogszabályi definíció készüljön, amire eddig se a Nemzetgazdasági Minisztérium, se a Pénzügyminisztérium nem volt hajlandó, az erre vonatkozó megkereséseink ellenére sem”.

Cikk

Alapjaiban változtathatja meg 2021-ben a katás kisadózók pénzügyi helyzetét az, ha elfogadják a kormány törvényjavaslatát, miszerint az ugyanazon felek közötti számlák esetében a 3 millió forint feletti részre 40 százalékos elvonás lenne érvényes. Ez természetesen a kisadózók hitelképességét is befolyásolni fogja – hívja fel a figyelmet a bankmonitor.hu.

Cikk

Jövőre változnak a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személyautó és teherautó meghatározás

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék utólagos képzése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Cégvezető tulajdonos biztosítási jogviszonya

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink