572 találat a(z) INFLÁCIÓ cimkére

Cikk

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint áprilisban a fogyasztók és az üzleti világ kilátásai is javultak kissé márciushoz képest. A cégek foglalkoztatási hajlandósága nem változott az előző felméréshez képest, az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás viszont lényegesen csökkent. Emellett romlott a gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése.

Cikk

A jegybank új vezetése elkötelezett az árstabilitás elérése és fenntartása mellett, miközben javítja a jegybanki munka hatékonyságát és gyakorlati hasznosulását – jelentette ki Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Nagyvállalati Klubjának ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint.

Cikk

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A megállapodás célja elősegíteni a magyar gazdaság növekedését, az árstabilitás elérését, annak fenntartását, a megalapozott gazdasági döntéshozatalt – közölte Varga Mihály MNB-elnök az aláírást követően tájékoztatón.

Cikk

Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban 2,3 százalékra, tavaly november óta a legalacsonyabbra csökkent márciusban a februári 3,0 százalékról – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) pénteken közzétett végleges adataiból, közölte az MTI.

Cikk

Márciusban átlagosan 4,7 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakat, februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldi üdülések és a testápolási szolgáltatások árai ugyanakkor az elmúlt hónapban is emelkedtek, miközben a járműüzemanyagok ára 4,1 százalékkal csökkent.

Cikk

Az osztrák Wifo gazdaságkutató intézet szerint az új amerikai vámok elsősorban az ország feldolgozóiparát terhelik meg, és ezzel a bruttó hazai terméket is csökkentik Ausztriában. A Raiffeisen kutatói szerint az új vámokkal az ipari termelést kívánja visszatelepíteni az Egyesült Államokba a Trump-adminisztráció – közölte az MTI.

Cikk

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

Cikk

A kormány által tervezett árszabályozó intézkedésekkel kapcsolatos jogszabály megjelenése után az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) megvizsgálja a rendelkezések betartásához szükséges vállalati kötelezettségeket, valamint az intézkedés várható üzleti, pénzügyi hatását – közölte a szövetség.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Könyvelési bizonylat

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Konzulátus – áfa

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

EU-n belüli termékértékesítés, ha a termék belföldön marad

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink