A spanyolok és a görögök már felsőbb osztályba léphetnek Cikk
Jobb adósosztályzatot kapott pénteken a nemzetközi hitelminősítőktől az euróövezeti periféria két gazdasága, Görögország és Spanyolország.
Jobb adósosztályzatot kapott pénteken a nemzetközi hitelminősítőktől az euróövezeti periféria két gazdasága, Görögország és Spanyolország.
Görögországnak mostanra sikerült visszanyernie gazdasági stabilitását és pénzügyi fenntarthatóságát – állapítja meg a görög program végrehajtásáról készült bizottsági jelentés. Athénnak ugyanakkor 2014-ben és 2015-ben majdnem 15 milliárd eurós lyuk betöltéséről kell gondoskodnia, különben jön az újabb program.
Új ingatlanadót fogadtak el a görög parlamentben szombaton, amelynek bevezetését évek óta követelték Görögország nemzetközi hitelezői. Az adó mellett szavaztak a konzervatív Új Demokrácia és a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) képviselői egy kivételével, akit ezért kizártak a pártjából, így a koalíciós kormányt támogató képviselők száma 153-ra csökkent a 300 fős parlamentben.
Bűnösnek mondta ki és húsz év börtönre ítélte a bíróság hétfőn Akisz Cohacopulosz volt görög védelmi minisztert pénzmosás és kenőpénz elfogadása miatt.
A görög kormány, magyar társához hasonlóan, is kacérkodik egy külön luxusadó bevezetésének ötletével. A luxusadót azért vezeti be Görögország, mivel a korábbi adóemelések ellenére a költségvetés adóbevételei elmaradnak a tervezettől. Az új adótól 100-130 millió eurós pluszbevételre számít a hellén kormányzat.
Thesszaloniki önkormányzata nem tudja fizetni beszállítóit és fennál a veszélye annak is, hogy a dolgozók bérét sem lesz pénz. A városháza pénzügyeit az adóhatóság emberei 1993 óta most vizsgálták először.
A görög adóhatóság 25 ezer olyan görög polgárt rendelt be január végéig elszámoltatásra, akik 2009 és 2011 között nagyobb összeget utaltak át külföldre - írja a görög To Vima vasárnapi lap.
A görög kormány képviselői aláírták azt a nemzetközi együttműködési megállapodást, amelynek célja az adócsalás megfékezése - közölték szerdán a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnél (OECD). Az egyezményhez eddig 33 fejlett és feltörekvő ország csatlakozott.
A görög kormánynak nagyjából október közepéig van elegendő pénze ahhoz, hogy kifizesse kötelezettségeit, egyebek mellett az állami alkalmazottak bérét, és a nyugdíjakat - mondta egy televíziós interjúban a görög pénzügyminiszter-helyettes.
A görög kormány két évre új adót vet ki az ingatlanokra, és a pénzt a villanyszámlán szedi be. Közben a francia külügyminiszter hitet tett az euróövezet összetartása mellett, elutasítva Görögország kiválását, a német gazdasági miniszter szerint azonban "nem lehet tabutéma" Görögország "rendezett csődje".
A görög polgárok többségének az elkövetkező négy évben szolidaritási adót is kell majd fizetnie az új megszorító csomag egyik elemenként - jelentette az állami tévécsatorna csütörtökön
Görögország számára a legfontosabb egy igazságos adórendszer megteremtése lesz, ha az új kormány sikeresen túljut a bizalmi szavazáson - jelentette ki kedden este az új pénzügyminiszter a parlamentben. A parlament szerdán bizalmat szavazott a kormánynak.
A legnagyobb görög ellenzéki párt adócsökkentéshez köti a kormány megszorító programjának támogatását.
Ezúttal a nyugdíjreform elleni tiltakozásul vonulnak az utcára a dolgozók Görögországban: a dél körül kezdődő tiltakozó megmozdulásokkal párhuzamosan a szakszervezetek 24 órás sztrájkot hirdettek.
Görögország teljes egészében, rendben visszafizette szerdán lejárt tízéves, 8,5 milliárd euró értékű eurókötvényét, az illetékesek nyilatkozata szerint a visszafizetést közép-európai idő szerint kora délután zárják.
dr. Kéri Ádám
ügyvéd, compliance szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől