41 találat a(z) Görögország cimkére

Görögországba utazók: kell-e extra biztosítást kötni? Cikk

A Görögországba készülő turistáknak nem kell extra utasbiztosítást kötniük az erdőtüzek miatt, sok más esetben azonban vagy feláras az utasbiztosítás vagy nem is lehetséges kötni – írja az infostart.hu Lambert Gáborral, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjével az Inforádióban készített interjú nyomán.

Az ország, ahol elsodorta a minisztert felesége támogatási botránya Cikk

A felesége által felvett lakástámogatás okozta botrány miatt lemondott ma a görög gazdasági miniszter, így Alexisz Ciprasz görög kormányfő várhatóan kisebb kormányátalakításra kényszerül.

Jobb bizonyítványt kapott Görögország és Spanyolország Cikk

Görögországnak és Spanyolországnak is az eddiginél jobb államadós-besorolást adott pénteken két nemzetközi hitelminősítő. Az osztályzatjavítások indoklásában egyaránt szerepel a javuló költségvetési és növekedési teljesítmény.

Az ország, ahol évi 250 millió euró értékű áramot lopnak el Cikk

Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak – adta hírül a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.

Görögországban is bajban a Heineken: brutális bírságot kapott Cikk

Rekord összegű, 26,7 millió eurós bírságra büntették a Heineken görögországi leányvállalatát.

Évtizedekig törleszthetetlennek tartja a görög államadósságot az IMF Cikk

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hosszú távon törleszthetetlennek tartja a görög adósságot, mivel annak mértéke még a hitelezők által megkövetelt reformok maradéktalan alkalmazásával is az államadósság és a hitelszükséglet „robbanásszerű” növekedéséhez vezet az AFP hírügynökség által megtekintett bizalmas IMF-dokumentum szerint.

Legyen óvatos, ha Görögországba utal pénzt Cikk

Az MTI érdeklődésére, miszerint mire kell felkészülniük azoknak, akik görögországi bankba utalnának, például utalással fizetnének a szállásért vagy más szolgáltatásért előre, az MNB sajtószolgálata csütörtökön küldött közleményében emlékeztetett, hogy a görög bankoknál számlát vezető ügyfelek számára külföldről, így például Magyarországról indított átutalásokat az elrendelt korlátozások nem érintik, az átutalt összegeket a görög bankok a szokásos módon jóváírják a kedvezményezett ügyfelek számláin.

Mély gyökerei vannak az adóelkerülésnek. Most a feljelentőkben bíznak Cikk

Néhány extravagáns elképzelés is szerepel abban a reformokat részletező levélben, amit a görög pénzügyminiszter küldött Jeroen Dijsselbloemnak az Eurócsoport hétfői ülése előtt. Athén a technikai szintű tárgyalások azonnali megkezdése mellett egy új növekedési szerződésről is elkezdené az egyeztetéseket az intézményekkel.

Bíróság előtt a volt görög pénzügyminiszter Cikk

Bíróság elé állítják Jeórjiosz Papakonsztantinu volt görög pénzügyminisztert a Lagarde-lista néven ismert, feltételezett adócsalókat tartalmazó névsor meghamisítása miatt.

A spanyolok és a görögök már felsőbb osztályba léphetnek Cikk

Jobb adósosztályzatot kapott pénteken a nemzetközi hitelminősítőktől az euróövezeti periféria két gazdasága, Görögország és Spanyolország.

Sikeres a görög kiigazítás, de még nincs vége Cikk

Görögországnak mostanra sikerült visszanyernie gazdasági stabilitását és pénzügyi fenntarthatóságát – állapítja meg a görög program végrehajtásáról készült bizottsági jelentés. Athénnak ugyanakkor 2014-ben és 2015-ben majdnem 15 milliárd eurós lyuk betöltéséről kell gondoskodnia, különben jön az újabb program.

Ingatlanadó új alapokon a görögöknél Cikk

Új ingatlanadót fogadtak el a görög parlamentben szombaton, amelynek bevezetését évek óta követelték Görögország nemzetközi hitelezői. Az adó mellett szavaztak a konzervatív Új Demokrácia és a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) képviselői egy kivételével, akit ezért kizártak a pártjából, így a koalíciós kormányt támogató képviselők száma 153-ra csökkent a 300 fős parlamentben.

Adócsaló, pénzmosó miniszter Cikk

Bűnösnek mondta ki és húsz év börtönre ítélte a bíróság hétfőn Akisz Cohacopulosz volt görög védelmi minisztert pénzmosás és kenőpénz elfogadása miatt.

Nekik is tetszik a luxusáfa Cikk

A görög kormány, magyar társához hasonlóan, is kacérkodik egy külön luxusadó bevezetésének ötletével. A luxusadót azért vezeti be Görögország, mivel a korábbi adóemelések ellenére a költségvetés adóbevételei elmaradnak a tervezettől. Az új adótól 100-130 millió eurós pluszbevételre számít a hellén kormányzat.

20 év adóellenőrzés nélkül: számlabefagyasztással végződött a vizsgálat Cikk

Thesszaloniki önkormányzata nem tudja fizetni beszállítóit és fennál a veszélye annak is, hogy a dolgozók bérét sem lesz pénz. A városháza pénzügyeit az adóhatóság emberei 1993 óta most vizsgálták először.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink