6 találat a(z) Eximbank cimkére

Cikk

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen – közölte a tárca egy nappal azt követően, hogy hírt adott feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás során feltárt visszás ügyletekben.

Cikk

Az Országgyűlés a náci megszállás áldozatairól való megemlékezéssel kezdte munkáját szerdán. Ezt követően a képviselők megtárgyalták a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló beszámolót és határozati javaslatot, majd a műhús előállításának és forgalomba hozatalának tilalmáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatták a munkát.

Cikk

A 3/2023. Ab határozat megállapítja, hogy a jogalkotó az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdésével összefüggésben mulasztással idézett elő alaptörvény-ellenességet azáltal, hogy nem alkotta meg azokat a garanciális szabályokat, melyek lehetővé teszik az információszabadság érvényesülését a közfeladatot ellátó és közpénzzel gazdálkodó Magyar Export-Import Bank által kezelt, közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatnak minősülő banktitok megismerhetőségével kapcsolatban.

Cikk

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2019 második negyedévével záruló egy évben a GDP -1,2 százalékát tette ki, közölte az MNB. Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 67,0 százalékát érte el 2019 második negyedévének végén. Az Eximbank adósságát is figyelembe véve a szektor adóssága a GDP 68,7 százaléka volt. Az előzetes adatok szerint a háztartások nettó finanszírozási képessége 2019 második negyedévével záruló egy évben a GDP 5,2 százaléka volt.

Cikk

A múlt év végén 27 359 milliárd forintot tett ki az államháztartás névértéken számolt bruttó konszolidált – úgynevezett maastrichti – adóssága, ami a bruttó hazai termék (GDP) 72,1 százalékának felel meg az egy évvel korábbi 73,9 százalékkal szemben – közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Összegszerűen 390 milliárd forinttal emelkedett az államadósság az elmúlt évben, amiből a devizaadósság átértékelődése 52 milliárd forintot tett ki.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink