347 találat a(z) EKÁER cimkére
Megpróbálták kijátszani az ekáert
Cikk
Csaknem egy tonna csirkehúst szállított, de csupán 495 kilogrammot tüntettek fel annak az autónak a szállítólevelén, amit a NAV munkatársai ellenőriztek Borsod megyében. A magyar cég több százezer forintos mulasztási bírságra, valamint visszamenőleges ellenőrzésre is számíthat – írja honlapján a NAV.
Több ezer kiló hús ment a „levesbe”. Szabálytalanságok tömkelegével szembesültek az ellenőrök
Cikk
A NAV munkatársai Békés megyében ellenőrizték azt a két teherautót, melyekről kiderült, hogy ugyanazon budapesti székhelyű cég több ezer kilogramm különféle hústermékét szállították. Az ellenőrzés után mindkét rakományt meg kellett semmisíteni.
Így látja a Pénzügyminisztérium a magyar gazdaság helyzetét
Cikk
A magyar gazdaság nemzetközi megítélés szerint is stabil és "ütésálló", ennek eléréséhez mélyreható strukturális átalakításokat kellett végrehajtani – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára ma a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) innováció témában szervezett konferenciáján.
Karbantartás miatt üzemszünet lesz az ekáerben
Cikk
Karbantartás miatt az ekáerben 2019. május 4-én 20:00 órától 2019. május 5-én 08:00 óráig nem lesz elérhető, olvasható a NAV honlapján.
Több száz kiló igazolatlan eredetű húst találtak a pénzügyőrök
Cikk
A NAV munkatársai Békés megye egyik félreeső útján ellenőrizték azt a mintegy háromtonnás, különféle hústermékkel megrakott teherautót, melynek sofőrje nem tudta igazolni az áru eredetét – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
NAV: karbantartás lesz az ekáerben
Cikk
Karbantartás miatt az ekáer 2019. április 20-án23:00 óra és 2019. április 21-én 01:00 óra között nem lesz elérhető – olvasható a NAV honlapján.
EU-ba exportálás CMR-visszaigazolás nélkül
Kérdés
Tisztelt Adózóna! Magyar tulajdonossal, Magyarországon székhellyel rendelkező cég vagyunk. Importálunk élelmiszereket, melyeket feldolgozunk, majd belföldre és exportra (unióba és kívülre) szállítunk. Exportálásnál minden esetben szállítólevéllel, CMR-rel kísérjük a kiszállítást, illetve ekáer-számot is kérünk hozzá Lehetőségünk van egy EU-s céggel (nevezzük „Partner”-nek) üzletet kötni, élelmiszer exportálásra. Szerződéskötés előtt az alábbi információ jutott a tudomásunkra: A Partner a kiszállított termékeket kísérő (általunk kiállított) CMR-t nem áll módjában aláírni és lepecsételni az áru átvételekor, mivel a központi szabályzata ezt tiltja (korábbi visszaélésekre hivatkoznak). Csak az általunk kiállított, rendszerünkből kinyert szállítólevelet pecsételik le raktári átvételi bélyegzővel. Ez a szállítólevél nem minősül nemzetközi fuvarokmánynak, mivel arra a CMR szolgál. A kérdésünk az lenne, hogy köthetünk-e üzletet ezzel a szlovák partnerrel, és exportálhatunk-e a részére áfamentesen úgy termékeket, hogy az általunk kiállított nemzetközi fuvarlevél (CMR) egyik példányát sem hajlandóak aláírva és lepecsételve visszaküldeni. Elegendő-e a kiszállítás tényének igazolására (és ezáltal áfamentesen való számlázásra) az, hogy csak a mi belső rendszerünkben (nem nemzetközi) szállítólevelet bélyegzik le, és írják alá? Bizonyító erejű-e egy NAV-ellenőrzésnél (áfa szempontból) az ekáer-szám kérése, ami követi az áru kivitelét? Hogyan járunk el helyesen? Köszönettel
Élelmiszerimport engedélyeztetése
Cikk
Kft. harmadik országból szeretne terméket behozni. Savanyúság forgalomba hozatalához milyen engedélyek kellenek nem EU-s, hanem jelölt országból (Macedónia)? A termék 100 százalékos, természetes, semmilyen adalékot nem tartalmaz. Olvasói kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
Közösségi értékesítés számlázása, Kneitner Lea
Kérdés
https://adozona.hu/kerdesek/2019_2_27_BelfoldKozosseg_EKAER__szamlazas__xly Kedves Kneitner Lea! Az lenne a további kérdésem a fenti témához, hogy az ekáerben hogyan tudom javítani? Hogyan járok el jogszerűen, hiszen már megtörtént a fuvarozás, az ekáer-számot belföld-közösségi viszonylatra kértem. Így a számlázás nem lesz összhangban az ekáerrel.
Ekáer
Kérdés
Áfaregisztrációval rendelkező francia cégnek kell-e ekáerszámot kérnie, ha a saját tulajdonát képező öntvényt hoz Magyarországra megmunkáltatni?
Kész a NAV 2019. évi ellenőrzési terve, itt vannak a részletek
Cikk
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2019. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, s megjelölte a jogkövetést segítő eljárások fő téma- és célcsoportjait. Kiemelt feladat 2019-ben, a 2018. július 1-jén bevezetett onlineszámlarendszer adatszolgáltatási kötelezettségének ellenőrzése.
Nagy mennyiségű hamis parfümöt foglaltak le a pénzügyőrök
Cikk
A pénzügyőrök ekáer-ellenőrzésen, egy román rendszámú járműben 2 838 hamis márkajelzésű parfümöt találtak.
Ekáerkötelezettség
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Szeretném a segítségét kérni a következő kérdésben. Keletkezik-e ekáerbejelentési kötelezettsége annak a cégnek, amely nem értékesítés, hanem szolgáltatásnyújtás (bérbeadás, telepítés, üzemeltetés) céljából szállítja saját eszközeit Magyarországról az EU-ba és vissza, különböző nemzetközi vásárokra? Az eszközök lehetnek saját tulajdonú vagy lízingelt/bérelt audiovizuális termékek (TV, monitor, LED-fal, projektor, hangfal, erősítő, keverő) és IT (PC, laptop, nyomtató) termékek. A fent megnevezett eszközök szállítása saját vagy bérelt kis tehergépjárművekkel történik, amelyek a 3,5 tonna össztömeget nem haladják meg. Köszönettel: Orbán Krisztina
Súlyos adócsalás miatt büntetőeljárás indul egy szójával kereskedő cég ellen
Cikk
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be – tájékoztatta szerdán az MTI-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Karbantartás lesz az EKÁER rendszeren
Cikk
Az EKÁER rendszer tervezett karbantartás miatt 2018. 11. 18-án 00:00 és 02:30 óra között nem lesz elérhető – írja honlapján a NAV.