199 találat a(z) CSOK cimkére

Cikk

Augusztus végéig 114 ezer család igényelte a csokot, ami az átlagos gyerekszámmal kalkulálva csaknem félmillió magyar embert jelent – közölte mai sajtótájékoztatóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot.

Kérdés

Tisztelt Adózona! A férjemmel válni készülünk, van három közös gyermekünk. A keresetet még nem adtuk be, jelenleg a jogi képviselőink egyeztetnek, annak érdekében, hogy születhessen köztünk egy bontóperi megállapodás, amely alapján a házasság közös megegyezés alapján történő felbontását kérhetjük. A kérdésem a következő: A három gyermek és én elköltözünk az utolsó közös házastársi lakásból. Szeretnék felvenni 10 millió forint csok-ot, és lakást vásárolni. A lakás tulajdonosa 1/1 én leszek és a gyerekek is az én háztartásomban nevelkednek majd. A kérdésem az, hogy a házasság felbontását kimondó jogerős bírósági határozat előtt én már igényelhetem a csok-ot? Elegendő, ha teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozom arról, hogy a gyerekek az én háztartásomban nevelkednek, vagy a csok felvételéhez szükséges a gyermek elhelyezésre vonatkozó bírósági döntés bemutatása? Válaszukat előre is köszönöm!

Cikk

Az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő kedvezményes lakásáfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szélesítése ugyanakkor elősegítheti a lakáspiac további növekedését – vélik elemzők.

Cikk

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található a legtöbb, 329 olyan település, ahol igénybe vehető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) – derül ki a Duna House elemzéséből.

Kérdés

Amennyiben az épülő családi ház több vállalkozó bevonásával, külön-külön szerződés alapján valósul meg, az építési anyagokat az építtető szerzi be, az áfa mértéke 27 százalék? Visszaigényelhető 5 millió forint összegig az előzetesen felszámított áfa az építtető magánszemély részéről? Az építtető CSOK konstrukciót igénybe vesz.

Cikk

A használt lakás vásárlására is igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására vélhetően a főváros környékén, a régióközpontokban és a fontosabb iparvárosokban fellendül a kereslet – véli Otthon Centrum. Ezzel együtt viszont a használt lakások négyzetméterárainak emelkedésével is számolni lehet.

Kérdés

Esetleírás: 3 gyermek, csokkal, új lakás vásárlása. A vételár 39 millió forint. Ebből levonandó a 10 millió forint támogatás, marad 29 millió. Mivel ez 30 millió forint alatt van, még levonandó az újlakás-kedvezmény, ami 15 millió forint, tehát az illeték alapja 14 millió. A fizetendő illeték tehát 14 millió*4%=560 ezer forint. Jól értelmeztem a törvényi előírást?

Cikk

Már csaknem százezer család vette igénybe a négy éve bevezetett családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és egyre többen érdeklődnek a bővülő lehetőségek iránt - mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanértékesítés áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Kártérítés és számlázás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Marketingprogram adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink