30 találat a(z) Bankszövetség cimkére

Cikk

Méltánytalan a Magyar Bankszövetség szerint a hitelkártyák és a folyószámlahitelek kamatát a személyi kölcsön kamatával egyező kamatra visszamenőleges hatállyal átszámolni, mivel a különböző termékek kamatozása és kockázata egymástól eltérő – olvasható a szövetség MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Cikk

A törlesztési moratórium meghosszabbításával sikerült jó megoldást találni arra, hogy a kiemelten védelemre szoruló ügyfelek továbbra is bent maradjanak a rendszerben, akik pedig képesek fizetni a részleteket, visszatérjenek a normál működési rendbe – mondta a Magyar Nemzetnek Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke, aki egyúttal az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Cikk

Állítsa vissza a kormány a cafeteria rendszerébe a kedvezményes munkáltatói befizetések lehetőségét – kezdeményezi a Magyar Bankszövetség. A bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék mint takarékossági forma helyett – szakmai egyeztetés alapján – olyan új konstrukció közös kialakítása váljon lehetővé, amelyben az állami támogatás hosszú távon működhet.

Cikk

Megszavazta az Országgyűlés a bírósági végrehajtási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, mely szerint a jövőben alapesetben nem lehet a becsérték alatt elárverezni a jelzáloghitellel terhelt ingatlanokat. A bankok megállapodhatnak a tulajdonosokkal abban, hogy mégis alacsonyabb áron értékesítik az ingatlanokat, de ebben az esetben megszűnne a tulajdonos esetlegesen fennmaradó hiteladóssága.

Cikk

Felkészülnek a bankok az október 15-ei határidőig az alapszámla bevezetésére, azonban többségük egyelőre nem tapasztalt érdeklődést. Tájékoztatásuk szerint ennek oka, hogy kedvezőbb konstrukciók is elérhetők a termékeik között – derült ki az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból.

Cikk

Négymilliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Bankszövetségre és 15 millió forintra bírságolta a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt.-t információs kartell miatt – közölte a GVH.

Cikk

A Magyar Bankszövetség, bár elsietettnek tartja a magáncsőd bevezetését, hisz a koncepcióban, és hosszabb távon akár 40 ezer belépőt is elképzelhetőnek tart – mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára és Becsei András, a szövetség alelnöke hétfőn Budapesten, háttérbeszélgetésen.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített foglalkoztatott - Értékesítői ösztönzői program

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Be nem fizetett jegyzett tőke

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

40 év alatti anyák szja-mentessége

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink