Cégöröklés egyszemélyes kft.-ben Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy kétszemélyes cégben, amelyben mindketten jogászok – kötelezően, mivel végrehajtó iroda –, az egyék fél elhalálozott. Kérdésem az, hogy a hagyatéki tárgyalás után a cég értékéből az örökösöknek, jelen esetben a feleségnek (40%-ban tulajdonos is) és két gyermeküknek hogyan tudjuk kifizetni az őket megillető részt? Az ügyvéd szerint a végrehajtó iroda így egyszemélyes lesz, ezért a cég nem vásárolhat üzletrészt, következésképpen a mostani tulajdonosnak kell felvennie osztalékot (van!), annak leadózása után pedig ebből kell kifizetnie a gyerekeket! Az egyik törvényes örökös az elhalálozott első házasságól született, a másik közös gyermek. Mindketten nagykorúak. Tisztelettel köszönöm előre is válaszát.
Ez engem is érdekel