23 találat a(z) érdekképviselet cimkére

Cikk

A 24.hu információja szerint a Magyar Postánál „programozott” leépítés zajlik, aminek oka lehet, hogy a társaság nem szeretne csoportos létszámleépítést bejelenteni. Az egyik postai érdekképviselet szerint az elbocsátásokban nemcsak a lakat alá került kis posták dolgozói érintettek, hanem az irányítást és a kiszolgálást végző munkatársak létszámát is megnyirbálják – írja a 24.hu.

Cikk

Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ-BusinessHungary) közgyűlése négy évre. A szakember az elmúlt 4 évben a szervezet társelnöke volt. A közgyűlés Futó Péter leköszönő elnököt – aki az elmúlt 16 évben töltötte be a tisztséget – tiszteletbeli elnöknek választotta meg – közölte az MGYOSZ.

Cikk

Különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt kezdeményezi a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy érdekképviseleti szerv két elnökségi tagjának letartóztatását egy folyamatban lévő nyomozásban – közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel. Az Audi Hungaria Zrt. megerősítette, hogy az érintett szervezet az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) – olvasható a közleményben.

Cikk

Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat szereplői részére, melyen érdekképviseleti szervezetek és gazdálkodók egyaránt képviseltették magukat. A műhelymunkában részt vett Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára is – tájékoztat honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Cikk

A munkahelyek részmunkaidős megoldások növelésével történő megóvására, a munkanélküli segélyre való jogosultság meghosszabbítására, a beruházások zöld és digitális átállásra való fókuszálására, az agresszív adótervezés elleni hatásosabb védelemre, a közbeszerzések terén a verseny javítására és a veszélyhelyzeti intézkedésekkel összefüggő aggodalmak orvoslására ösztökéli idei országspecifikus ajánlásaiban a magyar kormányt az Európai Bizottság, amely a folyamatban lévő európai szemesztert a COVID19–járvány gazdasági és szociális hatásainak szenteli.

Cikk

Bővül a az atipikus foglalkoztatás, vagyis az ideiglenes és távmunkák, valamint a szociális foglalkoztatás jelentősége – derül ki a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége és a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége első közös kutatásából.

Cikk

A szociális partnerek nem tudtak megállapodni a 2019. január 1-jén hatályba lépő minimálbér és garantált bérminimum mértékében, elképzelhető, hogy jövő héten szerdán a kormány határoz a béremelésről – összegezték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői a csütörtöki tárgyaláson történteket az MTI-nek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Ír adórezidens kettős állampolgár ingatlan adásvétel

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink