Csökken a működő cégek száma Magyarországon Cikk
Több mint nyolcezer céggel kevesebb működött Magyarországon 2019 második negyedév végén, mint egy évvel korábban – közölte a Bisnode Magyarország Kft. negyedéves elemzése alapján.
Több mint nyolcezer céggel kevesebb működött Magyarországon 2019 második negyedév végén, mint egy évvel korábban – közölte a Bisnode Magyarország Kft. negyedéves elemzése alapján.
Az év második felében 3 milliárd forinttal bővül az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keret, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mai sajtótájékoztatóján.
Márciusban 67,6 százalékkal haladta meg – a nyers adatok szerint – az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületeké 62,3, az egyéb építményeké 78,8 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján a februárihoz mérten 2,5 százalékkal csökkent az építőipar termelése. Az első negyedévben az építőipar termelői árai 10,3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Építőipari cég alvállalkozójától kaptuk az alábbi fordított áfás számlát: üvegkorlátok gyártása anyag részszámla. Új építésű házakról van szó, de nem csak szolgáltatást lehet fordított áfásan számlázni? Anyagköltséget is? Összefoglalva a kérdésem: fordított áfásan teljesített szolgáltatás tartalmazhat-e anyagköltséget, vagy az anyagköltséget 27 százaléks áfával kellene kiszámlázni?
Februárban 48 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 39,4, az egyéb építményeké 65,4 százalékkal emelkedett. Az előző havihoz mérten 6,7 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított építőipari termelés – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés 2017 eleje óta töretlen, de a most februárinál gyorsabb ütemet egyszer sem mért a KSH.
2019 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 29,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 28,2, az egyéb építményeké 32,2 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 9,8 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten, közölte a KSH.
Tisztelt Szakértő! Kérdésem arra vonatkozik, hogy építőipari munkagépet kezelő munkavállaló részére a társaság fizethet-e ki üzemanyag-megtakarítást (adómentesen havonta 100 ezer forint összegig), amennyiben azt kimutatásokkal, analitikákkal a munkáltató alátámasztja. Köszönöm válaszát.
Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben szeretném segítségét kérni: 2019. december 31-ével megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs új lakás vásárlása vagy saját részre történő építése esetén. Kérdésem az, hogy ha december 31-éig nem készül el a lakás, a készültség arányos részére megilleti-e építtetőt a kedvezményes áfakulcs alkalmazása? Tehát ha vállalkozó adja majd el a lakást, és igazolja, hogy dec. 31-éig például szerkezetkész állapotban elkészült az ingatlan, kedvezményesen számlázhatja-e tovább az elkészült részt, illetve ha magánépíttető saját részre építi, visszaigényelheti-e az elkészült rész arányos részét (eddigi gyakorlat alapján ő 27 százalékon vásárol mindent, például anyagokat, és kérelem alapján igényelte vissza a 27 és az 5 százalék közötti különbözetet 5 millió forint erejéig). Azt tudom, hogy a 2018. november 1. előtt beadott építési engedélyek (egyszerű bejelentés megnyitott e-naplóval) esetén még 5 évig élhetnek a vállalkozók a kedvezménnyel, de nekünk már csak idei engedélyeink lesznek, így ez a része nem érdekes. Köszönettel várom segítő válaszát!
Tisztelt Szakértő! Alábbi ügyben kérném a segítségét. Társaságunk építőipari tevékenységgel foglalkozik. Egy engedélyköteles építkezéshez alvállalkozói szerződést kötöttek építőipari segédmunkák végzésére úgy, hogy havonta a ténylegesen teljesített órák után, a szerződésben rögzített óradíj alapján számláz az alvállalkozó. A saját tevékenységünk fordított áfás, kérdésem, hogy az alvállalkozói órateljesítés alapján kibocsátott számla is figyelembe vehető-e fordított adózással? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Adószakértő! Abban szeretném segítségét kérni, hogy zajlik egy építőipari kivitelezés, mely engedélyhez kötött. Előfordul, hogy a munkák megelőző szerelési munkálatai külső helyszínen és a tényleges beszerelés a kivitelezés helyszínén zajlanak. Ilyen esetben milyen számlázás irányadó? Működhet a külső megelőző munkálatokra is a fordított áfa abban az esetben, ha a megelőző munkálatok kapcsolódnak a kivitelezéshez (például beépítendő készülék, összeszerelése külső helyszínen zajlik, míg a beépítés a kivitelezés helyszínén)? Vagy esetleg külön kell számlázni, mert nem alkalmazható mindkét munkafázisra a fordított áfa? Ez esetben szerződni is külön kell a munkafázisokra? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Szakértő! Építőipari kft.-ben mérnökként dolgozó (aki után munkabéresként megfizetik a garantált bérminimum feletti mértékben az összes járulékot) munkatárs – akinek a feladata az építések ellenőrzése, alvállalkozók kézben tartása – számlázhat-e a cégnek katás egyéni vállalkozóként üzletkötői jutalékot? Ezáltal is szeretnénk fellendíteni a cég tevékenységét, és folyamatosabban biztosítani a dolgozók munkalehetőségét. Véleményem szerint igen, mivel a két tevékenység teljesen elkülöníthető, saját eszközeivel, saját kapcsolati tőkéjével végzi ezt. Évente egy-két eset lenne; viszont vélhetően a bevétel 90 százaléka ebből származna. Amennyiben Ön is úgy gondolja, hogy ez járható út, akkor havi 25 vagy 50 ezer forint kata fizetése lenne számára kötelező? Köszönettel.
Fordított áfás magyar építőipari egy általa elvállalt nagyobb építkezés egy részét egy szlovák cégnek továbbadta, amely a munka elvégzése után kiszámlázta a szerződésben megállapodott összeget. A számla áfa nélküli. Hogyan kell ebben az esetben könyvelni és bevallani a szlovák cég által kiállított számlát? – kérdezte az ügylet áfájára utalva olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő: magyar építőipari cég fordított áfás. Egy általa elvállalt nagyobb építkezés egy részét egy szlovák cégnek továbbadta, amely a munka elvégzése után kiszámlázta a szerződésben megállapodott összeget. A számla áfa nélküli. Hogyan kell ebben az esetben könyvelni és bevallani a szlovák cég által kiállított számlát? Természetesen az áfára gondoltam, nem az alapösszegre. Válaszukat előre is nagyon köszönöm: Asbóth Istvánné
Szeptemberben az építőipari termelés 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az előző havi 25,7 százalékos felülvizsgált adattal szinte megegyezően. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 22,2, az egyéb építményeké 30,5 százalékkal. Az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 0,2 százalékkal csökkent az előző havihoz mérten – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az építőiparban 1243 új cég jött létre az idén a harmadik negyedévében, 25 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában – közölte az Opten az MTI-vel.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől