311 találat a(z) áremelkedés cimkére

Cikk

Magasabb a kalászos gabonák ára a világpiacon, mint tavaly, ami a kisebb termés ellenére is kedvező a hazai gazdáknak – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Cikk

Több mint három és fél éves csúcsra emelkedett a kőolaj világpiaci ára hétfőn, miután a mélyülő gazdasági válság azzal fenyeget Venezuelában, hogy még tovább csökken a latin-amerikai ország olajkitermelése és exportja.

Cikk

Átlagosan 2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak márciusban az egy évvel korábbinál, a legnagyobb mértékben az élelmiszerek, a szeszes italok, és a dohányáruk ára nőtt. Az első negyedévben is 2 százalékkal nőtt az infláció az előző év azonos időszakához képest. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékos volt a drágulás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni – mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek.

Cikk

Tavaly novemberben 7,7 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A növényi termékek ára 8,6, az élő állatok és állati termékek ára 6,4 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Tavaly megtört a termőföld-értékesítés volumenének 2013 óta tartó csökkenése, mégpedig a 2015 őszén meghirdetett Földet a gazdáknak! program hatására – írja a Központi Statisztikai Hivatal friss termőföldárakat tartalmazó kiadványára hivatkozva a Világgazdaság.

Cikk

Bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásból hétfőn az MTI. Az emeléssel a gázolaj ára 351 forintra nő.

Cikk

A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak júliusban, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlaga nem változott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első hét hónapban 2,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a múlt év azonos időszakához mérve. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 2,6 százalékos volt júliusban.

Cikk

Júniusban az ipari termelői árak összességében 1,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét a májusi 2,7 és az áprilisi 4,4 százalékos emelkedés után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

A búzatermelők elégedettek a termés mennyiségével és minőségével is, és az árak további emelkedését várják, a malmok arra készülnek, hogy az új termésből készülő liszt árát 5-10 százalékkal megemelik – írja a Világgazdaság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyesen lévő kezdő vállalkozó táppénzigénylése + csed + gyed

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Egyéni vállalkozás gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Apai gyed igénylése munkaviszony megszűntetése, majd új munkaviszony létesítése esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink