7930 találat a(z) ÁFA cimkére

Cikk

A hatóság sikerét garantálja, hogy az adóhatósági adatbázisok és a bevallási adatok egybevetését követően szisztematikusan lehet adóvizsgálatra kiválasztani azokat az érintett vállalkozásokat, ahol az áfa bevallásában a levonható adó soron adat szerepel akkor, amikor a cég egyébként adószám-felfüggesztés hatálya alatt áll; úgy hogy arról sokuknak fogalmuk sincs. Dr. Fekete Zoltán Titusznak, az RSM DTM adómenedzserének blogbejegyzése.

Cikk

Egyértelműen jelzik az elmúlt évek repcestatisztikái, mennyire aktívak voltak az áfacsalók a hazai piacon. A „kiszállítások” éveken keresztül meghaladták azt a repcemennyiséget, amely az országban egyáltalán megtermett. Mivel a repce kis szántóföldi növénynek számít, már viszonylag kevés fiktív ügylet is elegendő volt ahhoz, hogy a statisztikák felboruljanak és a visszaélések kibukjanak – írja az agrárszektor.hu.

Kérdés

Tisztelt Szakértők! A következő kérdésben kérném szíves segítségüket! Egy társaság a székhelyén kávéautomatát állított föl, amelyből a dolgozók szabadon, ingyenesen fogyaszthatnak kávét és teát. Az automatába beszerzett árut egyes juttatásként számoljuk el, és 16% szja-val, valamint 27% ehóval adóztatjuk. A gép működtetése kapcsán felmerülő további költségek okoznak gondot: például az automata bérleti díja vagy a gép karbantartási díja is része az egyes juttatásnak és adóalapot képez? Nem világos ugyanis, hogy az Szja tv. csak a közvetlen, a dolgozók által ténylegesen elfogyasztható árukra, igénybe vehető szolgáltatásokra írja elő az adókötelezettséget, vagy a közvetetten igénybe vett szolgáltatásokra is, mint például az említett gépbérleti díjra, vagy karbantartási költségre? Továbbá még arra is szíveskedjenek kitérni, hogy az említett szolgáltatások előzetes áfatartalma Önök szerint levonható-e? Segítségüket előre is köszönöm! Tisztelettel: KSI

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az új iskolai testnevelés keretében mód nyílik az iskoláknak a kötelező tanóra kiváltása akár úszásoktatással is. Úszásoktatással foglalkozunk, áfakörbe tartozunk. Lehet-e, hogy az oktatást áfamentesen végezzük? Köszönettel: Varró Krisztina

Kérdés

Tisztelt Szerkesztőség ! Elnézésüket kérem, de az imént elküldött kérdésemmel kapcsolatban, - "Egyéni vállalkozó üzlet értékesítése" - szeretném közölni, hogy az egyéni vállalkozás a kérdésese időszakban: - 1994-2014. években,- az áfának az általános szabályok szerinti adóalanya volt. Köszönettel: Strausz Tibor

Kérdés

Tisztelt Szerkesztőség! Az alábbi speciális kérdésben kérem, hogy szíveskedjenek tájékoztatást adni, amennyiben lehetséges: Építőipari egyéni vállalkozó (nyílászáró-szerelés, -beépítés, -értékesítés) 1994. évben nettó 6 millió forint értékben vállalkozási célú üzletet vásárolt, amelynek az áfáját visszaigényelte 1994-ben. Az üzletet a vállalkozásában működtette. 2014. évben értékesíteni szeretné az ingatlant 10 millió forint értékben. Az értékesítésről számla és adás-vételi szerződés készül. 1994-2014. években elszámolt amortizáció az ingatlan után évi 2 százalék, összesen 2,4 millió forint, még le nem írt nettó nyilvántartási érték 3,6 millió forint. Szeretném megkérdezni, hogy a 10 millió forint eladási ár az egyéni vállalkozás bevételének számít-e? A még le nem írt 3,6 millió forint értékcsökkenés az eladáskor egy összegben leírható-e ? Az eladásról készült számlára a 27 százalék áfát fel kell-e számítani ? Vonatkozhat-e a leírt ügyletre az áfatörvény szerinti 10., illetve 20 éves figyelési időszak ? Ebben az esetben nem kell a 27 százalék áfát felszámítani ? A szíves válaszadásukat előre is köszönöm, tisztelettel: Strausz Tibor előfizető 9400 Sopron, Rákóczi F. u. 13. Tel: 0699/346-067, mobil: 0630/8533257 e-mail: strausztibor@t-online.hu

Cikk

Miután a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megtisztelt – valószínűleg nem szerény személyemet, mint inkább az adózók széles körét – azzal, hogy közleményben reagált a „Rendelettel írta felül az NGM az áfatörvényt! Számlásoknak is jelenteniük kell” címmel megjelent cikkemre, úgy illendő, hogy arra válaszoljak.

Kérdés

Egy (megrendelő) kft. partnere számára szakmai rendezvény céljára termet bérel. A bérbeadó áfásan számláz, mert a bérbeadásra az áfakötelezettséget választotta. A megrendelő kft. tovább számlázza partnere számára a terembérleti díjat. (Ugyanis az ügyletben a szerepe csak annyi, hogy biztosítsa a helyszínt az előre megbeszélt időpontban és foglalja le/fizesse ki előre a bérleti díjat.) A megrendelő kft. nem jelentkezett be az áfakörbe ingatlan bérbeadás tekintetében. Nem végez bérbeadási tevékenységet, nincs is erre alkalmas ingatlanja. Továbbszámlázáskor áfásan, vagy áfa nélkül köteles kiállítani a számlát partnere felé? Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Január elején félsertés-értékesítés kérdésében kerestem meg Önöket. Most újabb fejlemény van ebben az ügyben, mert ma vettük kézhez a beszállítónk levelét, miszerint 2014.03.18-án kézhez kapták a NAV Szakértői Intézetének legfrissebb árubesorolási véleményét, melynek értelmében a bontott félsertések nem sorolhatók be a 020311100 VTSZ szám alá. Ezzel a levéllel együtt megküldték részünkre januárig visszamenőleg a módosító számlákat az áfa-különbözetről. Jogos a követelésük? Nem támasztották alá a levelüket a NAV levelével, azt sem írták meg, hogy a besorolás mikortól érvényes. Mi a vevőinknek (lakosság) nagy mennyiségben értékesítettük a félsertéseket, tőlük elkérni a különbözetet már lehetetlen. Ha jogos a beszállító követelése, akkor a mi értékesítésünk 5 százalékos áfával hibás, ezt hogy lehet javítani? Köszönöm válaszukat.

Cikk

Nem lehetünk az áfacsalók országa – mondta sajtótájékoztatón Vancsura István, aki a NAV Kiemelt Ügyek Igazgatóságán belül a RAPID ellenőrzési osztály vezetője volt, de 2011-ben megszűnt a jogviszonya. Vancsura István az adóhatóság második volt munkatársa Horváth András után, aki névvel vállalta, hogy nyilvánosságra hozza azokat a visszaéléseket a NAV-on belül, amelyekkel az adóhatóság ezermilliárd forint áfát elcsaló cégláncolatok fennmaradását segíti – írja a hvg.hu.

Cikk

Még üzletszerű értékesítésnél sem kell szja-t fizetnie a piactéren értékesítő magánszemélynek, ha bevétele évi 600 ezer forint alatt maradt, s akkor sem, ha bevétele ennél több, de jövedelme nem haladja meg a 200 ezer forintot, a 2012 előtti eladásokat azonban a Kúria februári döntése alapján érdemes felülvizsgálni - hívja fel a figyelmet a Vatera.

Cikk

Folytatódik az áfa-emelési trend Európában, az általános forgalmi adó átlagos mértéke már átlépte a 21 százalékos küszöböt az Európai Unióban. Ezzel párhuzamosan a cégeknek egyre gyakrabban változó áfa-szabályozásra és minden eddiginél hatékonyabb adóellenőrzésekre kell készülniük – mutatott rá az EY legfrissebb iparági jelentése.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alanyi adómentes egyéni vállalkozó üzletviteli tanácsadást végez Ausztriában. Euróban állítja ki a számlát. Az áfa tv. 80. §-ához kötődik a kérdésem a dátummal és árfolyammal kapcsolatban: a számlateljesítés napján érvényes MNB-árfolyammal számoljam ki a nettó értéket, melyet jelentek (14A60+1465)? Előzetesen bejelenteni szükséges egyéni vállalkozónál is az MNB választását? (Jelentettem, de hónapok óta nem jelent meg törzsadatban.) Segítségét köszönöm!

Cikk

Az alábbiakban egy olyan – az általános forgalmi adó rendszerének sajátosságait kihasználó – adóelkerülési metódusra szeretném felhívni a figyelmet, mely tapasztalataim szerint növekvő tendenciát mutat, s melynek könnyen eshetnek áldozatul jóhiszemű, de nem kellően körültekintő vállalkozások is. Ez pedig az utóbbiakra nézve azzal a kellemetlen következménnyel járhat, hogy az adóhatóság náluk állapítja meg az adócsalás jogkövetkezményeit.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink