320 találat a(z) üzemanyag cimkére

Mit számít a magas ár, egyre több üzemanyag fogy Cikk

Dacára a négyszáz forint körüli literenkénti üzemanyagáraknak, ismét kiugró mértékben nőtt a hazai forgalom – írja a Népszava a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisa alapján.

Üzemanyag áfája – bérelt mezőgazdasági gépek II. Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az azonos című kérdésre kapott válasz nyomán a következőt szeretném még kérdezni: Milyen igazolással kell a vállalkozónak igazolni a mezőgazdasági területein a munkák elvégzéséhez bérelt eszközök üzemanyag-felhasználását?

Drágul az üzemanyag Cikk

A Mol Nyrt. bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken – értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.

Ennyivel költöttünk többet a boltokban, mint egy évvel ezelőtt Cikk

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,1, naptárhatástól megtisztítva 7,7 százalékkal haladta meg májusban az előző év azonos időszakit, az adat 0,1 százalékponttal alacsonyabb az első becslésben közöltnél – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Üzemanyag áfája - bérelt mezőgazdasági gépek Kérdés

https://adozona.hu/kerdesek/2018_7_23_Uzemanyag_Afa__Berelt_mezogazdasa_cuy Kedves Szakértő! Az őstermelő egy bérleti szerződés keretében 5 évre átengedi megnevezett mezőgazdasági gépek használatát, meghatározott időintervallumokra vagy munkálatokra (traktor, szippantó, pótkocsi stb.). Például 200 000 Ft/év bérleti díj ellenében. Az őstermelő áfakörös, tehát akkor ő habár magánszemélyként adja ezeket bérbe, 200 000+áfa díjat kell számláznia, ugye? Akkor ezt a bevételt az őstermelő nem számíthatja bele az szja nemleges nyilatkozatába (ha egyébként arra jogosult), hanem önellló tev. árbevételeként kell leadóznia az éves szja-bevallásban? Mindezekkel a feltételekkel az egyéni vállalkozó, aki bérli az eszközöket jogosult lesz az üzemanyag-elszámolásra és azok áfa-visszaigénylésére? Valamint a felhasznált mezőgazdasági üzemanyag jövedékiadó-visszatérítésére?

Olcsóbban tankolhat Cikk

A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.

Csökkent az üzemanyagok ára Cikk

A Mol bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.

Üzemanyag-nyilvántartás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nyílt végű pénzügyi lízinggel bekerült autó egy kft.-be. Az autót az ügyvezető használja, nincs magáncélú utazás. Érdeklődnék, hogy az üzemanyag-nyilvántartás vezetése miképpen felel meg a törvényi előírásoknak? Tankolási bizonylat alapján NAV által közzétett normaelszámolás megfelel? Mik a tartalmi követelményei a nyilvántartás vezetésének? Köszönettel.

Taxi személygépjármű vásárlás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. személygépjárműre kötött tartós bérleti szerződést, amelyet taxiként üzemeltetett. Letelt a bérleti díj és maradványértéken megvásárolta az autót a kft. Továbbra is taxiként használja. Kérdés: A vételár áfája levonható-e ebben az esetben? Kell-e cégautóadót fizetni utána? Üzemanyag áfája levonható-e, amennyiben csak taxiként használja az autót? Kérem mielőbbi válaszát! Tisztelettel.

Ezeken az árakon számolhatja el az üzemanyagokat Cikk

Közzétette a NAV az üzemanyagok augusztusi elszámolóárait.

Tovább drágultak az üzemanyagok Cikk

Bruttó 3-3 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát ma a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 402 forintra, a gázolajé pedig 410 forintra nőtt.

Ennyire emelkedett ma az üzemanyagok ára Cikk

A Mol Nyrt. bruttó 7 forinttal emelte szerdától a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.

Üzemanyag-megtakarítás elszámolás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Üzemanyag-megtakarítás elszámolással kapcsolatban szeretném feltenni kérdéseimet! Építőiparban (földmunka végzéssel foglakozó társaság) dolgozó munkagépek vezetőinek lehet-e üzemanyag-megtakarítás címén juttatást adni? Amennyiben igen, üzemóra vagy kilométeróra alapján? A gépek, amelyeket használnak, főként kotró, forgó rakodó, lánctalpas kotró, dózer, valamint hatósági jelzéssel ellátott munkagép.

Ezeken az árakon számolhatja el az üzemanyagokat Cikk

Közzétette a NAV az üzemanyagok júliusi elszámolóárait.

Üzemanyag áfájának elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az volna a kérdésem, hogy kishajókölcsönző a bérbe adott motorcsónakokban elhasznált üzemanyag (motorbenzin) áfáját visszaigényelheti-e? Válaszukban a következő vtsz számokra hivatkoztak, aminek nem lehet elszámolni az áfáját: 2710 11 41, 2710 11 45, 2710 11 49, 2710 11 59 vámtarifaszám alá tartozó (esetünkben feltehetőleg erről van szó) motorbenzin áfáját visszaigényelni nem lehet, viszont a benzinkút által kiadott számlán a vtsz szám: 2710 12 45 Ebben az esetben elszámolható az áfa? Köszönöm válaszát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Nyugdíjba vonulással kapcsolatos kérdések

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

EU-s alkalmazott nyugdíjazása

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Hobbiállat-tenyésztés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 március
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close