hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megnyitotta első vidéki irodjátá a PwC

  • MTI

Győrben nyitotta meg első magyarországi vidéki irodáját a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég.

A szerda esti eseményt megelőző sajtótájékoztatón George Johnstone vezérigazgató elmondta: felmérve eddig ki nem használt lehetőségeiket úgy ítélték meg, túlzottan Budapest-központú a működésük, és rövid keresés után döntöttek a város mellett, mivel Győrt és a régiót is nagyon dinamikusan fejlődő területnek tartják.
   
Az MTI érdeklődésére azt közölte: a győri iroda üzembiztos működésének garantálása után más - elsősorban kelet-magyarországi - városokban is terveznek nyitást.
   
Lett Kornélia, a győri iroda vezetője arról beszélt az eseményen: Északnyugat-Magyarország kiszolgálása lesz az új iroda feladata, szoros együttműködésben a pozsonyi és a kismartoni (Eisenstadt) irodával együttműködve.
   
Szólt arról is: Győrben mindazokat a szolgáltatásokat kínálják partnereiknek, amit Budapesten vagy nemzetközi hálózatukon keresztül, legyen szó könyvviteli vagy adó- vagy üzleti tanácsadásról, akárcsak speciális - így pályázati vagy IT-ügyekben.
   
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere az eseményen megjegyezte: az irodanyitás a város és a térség fejlődésének, eredményeinek az elismerése is, akárcsak annak a Magyarországon ma még egyedülálló győri szakképzés-fejlesztésnek.
   
Lőre Péter, az Audi vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója arról beszélt: a társaság fejlesztése erős partnereket kíván a régióban, legyen szó beszállítókról vagy szolgáltatókról.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink