adozona.hu
Mi történik, ha a kormány végigviszi eredeti terveit?
//adozona.hu/archive/20110629_kfib_nyugdij_munkaeropiac
Mi történik, ha a kormány végigviszi eredeti terveit?
A költségvetés a Széll Kálmán Tervben szereplő összeg akár másfél-kétszeresét takaríthatná meg a terv foglalkoztatási, munkaerőpiaci és nyugdíjintézkedéseiből, az azóta bejelentett kormányzati szándékok, illetve törvénytervezetek alapján a tervbe vett egyenlegjavulás alig fele várható - állítják a tavasszal alakult Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) kutatói.
Romhányi Balázs, az intézet vezetője, aki korábban a Költségvetési Tanács titkárságának főigazgatója volt, a KFIB keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: ha a korlátozott változat valósul meg, a költségvetési tervekben keletkező lyuk betömésére forrást kell találni. Elmondta: az említett területeken a most valószínűsíthető változtatásoktól várható nettó költségvetési megtakarítás számításaik szerint jövőre a célként megjelölt 288 milliárd forint helyett csupán 144 milliárd forint, 2013-ban pedig a remélt 342 milliárd forint helyett csupán 174 milliárd lesz.
A fenti módosított előrejelzésnél azzal számoltak, hogy a kormány a rokkantellátás felülvizsgálatából kihagyja az 57 éven felülieket, és általánosságban mégsem változtat a korengedményes és előrehozott nyugdíjak szabályozásán. A benyújtott törvényjavaslatnak megfelelően feltételezték azt is, hogy az álláskeresési járadék csökkentett összeggel, de 3 hónap helyett 6 hónapra jár (az utolsó változat ezt visszaállította az eredeti terv szerinti 3 hónapra).
Az eredetileg meghirdetett tervek végrehajtása a kormány által betervezettnél nagyobb megtakarítást hozna, de a mára reálisabbnak tűnő módosított változatban is csaknem 200 ezren szorulnának ki az eddigi ellátásokból, ennyivel növelve a később közmunkában foglalkoztatandók számát - mutatott rá Romhányi Balázs.
Az eredeti tervek végigvitele esetén számításaik szerint közel 400 ezer embert, a rokkantellátásukat vagy álláskeresési támogatásukat elvesztők mintegy 80 százalékát kellene közmunkában foglalkoztatni.
A munkanélküliség ennek ellenére is némileg emelkedne, mivel az a 60-70 ezer fő, aki ténylegesen el tudna helyezkedni, olyan munkavállalókat szorítana ki a piacról, akik egyébként találtak volna munkát. A korengedményes nyugdíj idejének kitolásából egyébként a tapasztalatok szerint nincs hasonló kiszorítási hatás, a fiatalok ettől be tudnak lépni ezekbe a munkaerőpiacra, jegyezte meg az igazgató.
A megnövekedő munkaerőkínálat várhatóan lenyomja a béreket is. A KFIB mintegy 0,8 százalékos bruttó bércsökkenéssel számolt, azért csak ennyivel, mert a minimálbér intézménye korlátozza a bércsökkenés lehetőségét - mondta Romhányi Balázs.
Az intézet számítása szerint a Széll Kálmán tervben, majd a konvergenciaprogramban a vonatkozó intézkedéseinek teljes megvalósítása jövőre a kormányzati célnál bő 100 milliárd forinttal többel, csaknem 400 milliárd forinttal javítaná a költségvetés egyenlegét, 2013-ban pedig a célba vett összeg közel másfélszeresét, nettó 691 milliárd forintot hozna.
A módosított változatban feltételezettek erősen mérséklik a várható egyenlegjavulást, ugyanis a foglalkoztatási, munkaerőpiaci és nyugdíjfronton várt költségvetési megtakarítás zömét éppen a rokkantellátás és az előrehozott nyugdíjak felülvizsgálata adja.
A rokkantellátásban részesülők mintegy 57 százaléka 57 év feletti, és ők kapják a teljes ilyen kifizetések 61 százalékát - mondta az intézet igazgató. Az ő ellátásuk változatlanul hagyása mintegy 180 milliárd forinttal mérsékli az egyenlegjavulást.
Az intézet számítása szerint a korengedményes és előrehozott nyugdíjba vonulás lehetőségének megszüntetése a jövő évtől, azaz nem visszamenő jelleggel, közvetlenül 2012-ban 164 milliárd forint, 2013-ban 233 milliárd forint állami kiadást takarítana meg.
Romhányi Balázs hangsúlyozta, a vizsgálatnál a költségvetésre gyakorolt hatást, nem magukat az intézkedéseket értékelték.
Az áprilisban közzétett technikai kivetítéshez hasonlóan, a hatásvizsgálat a Költségvetési Tanács tavaly év végén megszüntetett titkárságának kidolgozott módszertana alapján, az ottani kutatók önkéntes munkájával készült.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
Részletek >>
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihozAz Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el. X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »