hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb kritikát kapott a válságadó

  • MTI

Az osztrák gazdasági miniszter is osztja a magyar válságadókat érintő külföldi bírálatokat - közölte hétfőn Reinhold Mitterlehner szóvivője.

Még tavaly november közepén egy memorandumot adtak át a témában Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkárnak - mondta Waltraud Kaserer, Reinhold Mitterlehner  osztrák gazdasági miniszter szóvivője az APA osztrák hírügynökségnek. A memorandumban felhívták a figyelmet arra, hogy az európai uniós jogba ütközőnek tartják a meglepően rövid idő alatt bevezetett adókat.   Ausztria szerint emellett az osztrák-magyar kétoldalú befektetésvédelmi egyezményt is sértik az adók.
   
Mint azt az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn közölte, a testület tanulmányozza a külföldi nagyvállalatoknak a magyarországi válságadókkal kapcsolatos panaszlevelét, illetve azt a levelet is, amellyel a kormány még decemberben válaszolt a bizottsági érdeklődésre. Egyelőre nincs szó hivatalos vizsgálatról, arról csak az elemzés befejezése után hoz döntést a bizottság - tette hozzá Olivier Bailly.
   
Sajtóértesülések szerint tizenhárom európai nagyvállalat vezetői egy december közepén kelt közös levélben tiltakoztak a bizottságnál a magyar különadók miatt és kérték, hogy indítson eljárást az EU szabályainak megsértése miatt. A vállalatvezetők szerint a magyar kormány intézkedései egyoldalúan diszkriminálják őket a magyar vállalatokkal szemben.
   
A Die Welt online című német lap úgy tudja, hogy a levelet az Allianz, az E.ON, az RWE, a Telekom, az EnBW és a Rewe német vállalatok, valamint az osztrák Spar, az OMV és a Baumax, a cseh CEZ, a francia Axa, valamint a holland ING és az Aegon vezetői írták alá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink