hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magánnyugdíj-pénztári befizetések: milyen szabályok élnek november 1. után?

  • adozona.hu

A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosítás alapján módosul a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény: a magánnyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, ezzel egyidőben a tagdíj mértéke 0 százalékra változik. Az APEH közleményben tájékoztat a fizetési kötelezettség teljesítésének mikéntjéről.

Az említett rendelkezéseket a 2010. október 1-jétől 2011. november 30-ig terjedő bevallási időszakokra vonatkozó, ennek következtében 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékessé váló járulékokra, illetve tagdíjakra kell alkalmazni - olvasható az APEH honlapján. Ez azt jelenti, hogy a 2010 októberi járulékalap után teljesítendő bevallási, valamint fizetési kötelezettséget (melynek esedékessége 2010. november 12.) már a módosított mértékű járulékokkal kell fizetni. Tehát a 2010. október 1-jétől 2011. november 30-ig terjedő bevallási időszakokra vonatkozó kötelezettségek esetén a nyugdíjjárulék mértéke magánnyugdíjpénztár tagja esetében is 9,5 százalék, a tagdíj mértéke pedig 0 százalék lesz.

Az APEH tájékoztató folytatásáért kattintson ide!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink