hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nőtt az adó-és járulékbevétel a Dél-Dunántúlon

  • MTI

A Dél-Dunántúli Régióban a kiemelt adó- és járulékbevétel 268,9 milliárd forint volt az év első tíz hónapjában, amely az elmúlt évhez viszonyítva 16,3 százalékos növekedés, eközben az összes kiutalás is nőtt 38,1 százalékkal - ismertette Kesjár János régiós igazgató kedden sajtótájékoztatón Szekszárdon.

Az általános forgalmi adó 61,5 milliárd (33,8 milliárd kiutalás mellett), ezen belül Tolna megyében 14,7 milliárd forint volt (7,4 milliárd forintos kiutalás mellett). A személyi jövedelemadó régiós szinten 63 milliárd (9 milliárdos kiutalási összeggel), Tolna megyében 13,3 milliárd forint (2,4 milliárd forint kiutalási összeggel) - közölte Kesjár János. 

Tájékoztatása szerint a régiós társasági és osztalékadó nettó 6,4 milliárd, Tolna megyében ez az adat nettó 1,2 milliárd forint volt. Az egyszerűsített vállalkozói adó régiós bevétele 7,4 milliárd forint volt, Tolna megyében pedig 1,8 milliárd forint az év első tíz hónapjában.

A magánszemélyek 2006. évi jövedelem-elszámolása területén a három megyében túl nagy különbség nincs, ez a hasonló gazdasági környezetből adódik - állapította meg a régiós igazgató.

Felhívta a figyelmet, hogy az átlagos éves jövedelem 1,32 millió forint volt, 6 százalékkal nőtt a régión belül (Tolnában 5 százalékos volt az emelkedés). Rámutatott: ez magas arány tekintettel arra, hogy a bevallások alapján az adózók 34,5 százaléka minimálbért vagy az alatti jövedelmet szerzett, illetőleg, hogy az osztalékból, vagy ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek nem nőttek az előző évhez képest.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadó jogosulatlan választása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Munkáltatói kölcsön

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább