hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Számlagyárat lepleztek le Somogyban

  • MTI

Több mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek egy mezőgazdasági terményértékesítéshez kapcsolódó számlázási láncolaton keresztül nyolc ember az ügyészség szerint, vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

Közleményükben azt írták: az ügy 54 éves, büntetett előéletű elsőrendű vádlottja 2017-től hozta létre és a háttérből irányította a számlázási láncolatot. Ennek keretében különböző gazdasági társaságokon keresztül horvát és szlovén cégektől áfamentesen vásárolt, majd Magyarországon értékesített szójadarát úgy, hogy azt a látszatot keltette: belföldről származó, már adózott terményt forgalmaz.
    
A férfi a terménnyel összefüggő importbejelentéseket tényleges gazdasági tevékenységet nem végző, céghálóba szervezett gazdasági társaságok nevében tette meg, holott a szójadarát külföldről köztes cég igénybevétele nélkül, egyenesen a magyar vevőknek szállították. Ezáltal az importáruval kapcsolatos áfafizetési kötelezettséget nem teljesítették, 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozva az állami költségvetésnek.
    
A számlázási láncolatban és a cégháló működtetésében a férfi mellett öt társa közreműködött, két másik vádlott pedig strómanként vett részt a bűncselekményben.
    
Az ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. Az elkövetésben nagyobb szerepet vállaló két elkövetőre – ha bűnösségüket az előkészítő ülésen beismerik – nyolc év börtönbüntetést, a többi vádlottra letöltendő börtön-, illetve fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Antitestmérés

Lepsényi Mária

adószakértő

Harmadik országbeli állampolgár csed jogosultsága

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Kiva, társas vállalkozó

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs