hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Dunántúli áfacsalók: 1,5 milliárd forint a kár

  • MTI

Több tízezer tonna szója áfáját tüntette el egy dunántúli társaság, a 1,5 milliárd forintos kárt okozó bűncselekmény tíz gyanúsítottja közül négyet letartóztattak – tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-t.

Haszon Dávid sajtóreferens közölte: a brazil szójadara szlovén és cseh cégeken keresztül érkezett Magyarországra, ahol eltűnő kereskedőkkel és fiktív számlákkal, áfafizetés nélkül, 27 százalékos árelőnnyel értékesítették belföldi viszonteladóknak és végfelhasználóknak.

A strómanok nevére bejegyzett társaságok a költségvetésnek másfél milliárd forintos kárt okoztak. Az ügy felderítésére indított akcióban egymilliárd forintot meghaladó értékben készpénzt, luxuscikkeket, mezőgazdasági eszközöket, valamint több tonna takarmányt és csaknem száz szarvasmarhát foglaltak le.


A NAV az érintettek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indított nyomozást.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink