adozona.hu
Csökkenhet a gyógyászati segédeszközök áfája
//adozona.hu/afa/Csokkenhet_a_gyogyaszati_segedeszkozok_afaj_Q9W5Q5
Csökkenhet a gyógyászati segédeszközök áfája
Esély van arra, hogy a gyógyászati segédeszközök áfája is 5 százalékra csökkenjen – értesült pénteki számában a Magyar Idők.
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a lap megkeresésére azt mondta: ahhoz, hogy már 2019-től mérsékeljék a forgalmi adót, már a jövő évi költségvetési tervezés előtt, vagyis néhány hónapon belül meg kell születnie a megegyezésnek.
Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke arra mutatott rá, hogy összességében a költségvetési bevételeket egy ilyen szintű áfacsökkenés jóval kisebb mértékben érinti, mint egy-egy élelmiszer esetében, amire ugyanakkor az elmúlt időszakban többször is volt példa.
Magyarországon több mint egymillió ember használ valamilyen gyógyászati segédeszközt, például kerekesszéket, hallókészüléket, gyógycipőt. Az érintettek többsége alacsony jövedelmű nyugdíjas vagy fogyatékossággal élő ember, akik a jövedelmük jelentős részét egészségügyi kiadásokra, így a gyógyeszközök megvásárlására fordítják.
Hozzászólások (0)