hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A rossz hűtő buktatta le az áfacsalókat

  • MTI

Kétszáz kiló jelöletlen hússzállítmányt találtak a NAV pénzügyőrei a napokban egy szlovák teherautóban. A szállítólevelek szerint a cégtől összesen négy tonna húst vásárolt egy magyar vállalkozás, de az áru után nem fizette meg a 36 millió forint áfát - tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága pénteken az MTI-t.

Rozs Viktor osztályvezető közölte: a járőrök azért ellenőrizték az autót, mert húst szállított, de nem működött a hűtőberendezése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai megállapították, hogy a kétszáz kilónyi, jelölés nélküli hús nem megfelelő hőmérsékletű, ezért elrendelték megsemmisítését.

A jármű vezetőfülkéjéből előkerült iratok szerint a szlovák cég egy magyar társaságnak 2014 első negyedévében négy tonna húst értékesített.

A magyar vállalkozást megvizsgálva kiderült, hogy a társaság a szállítmányok után nem tett eleget 36 millió forintos áfafizetési kötelezettségének. Az ügyben költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink