hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

700 milliós áfacsalás: vádemelés az ismert világbajnok ellen

  • MTI/Adózóna

Adócsalás miatt vádemelést javasol Csábi Bettina többszörös ökölvívó világbajnok és nyolc társa ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült az MTI Hírcentrum.

Egy bajai bűnszervezet több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, és hamis papírokkal azt a látszatot keltette, hogy az árut továbbviszik Szlovákiába. A gabonát azonban Magyarországon adták el, áfát pedig nem fizettek az értékesítés után – számolt be az M1 péntek esti Híradója. A pénzügyi nyomozók 2011 novemberében, egyidejűleg öt megyében, harminc helyszínen tartottak házkutatást az ügyben. Akkor hét embert vettek őrizetbe, köztük Csábi Bettinát is. A gyanúsítottak száma azóta kilencre nőtt. Jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek.

Török Árpád, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója a Híradónak elmondta: a NAV Dél-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó adócsalással kapcsolatban kilenc ember ellen javasolt vádemelést a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. A megalapozott gyanú szerint a bűnszervezet tagjai 746 millió forintot csaltak el, nem fizettek be a központi költségvetésbe.

A gyanúsítottak között van Csábi Bettina többszörös világbajnok ökölvívó. A jogász végzettségű nőnek a nyomozók szerint érdekeltsége volt az adócsalási ügyben érintett egyik kft.-ben. A sportolónő az eljárás kezdete óta tagadja, hogy bűncselekményt követett el - hangzott el a Híradóban.

Csábi Bettina a hírműsornak azt mondta: a nyomozás iratait megismerték, és így most már reméli, mindenki látja azt, amit a kezdetektől fogva mondanak, hogy nem bűnös. Szőts József, a sportoló ügyvédje azt mondta: a megismert nyomozati anyagok alapján bűncselekmény hiányában indítványozta az eljárás megszüntetését. Az ügyvéd abban bízik, hogy az ügyészség végül nem emel vádat védence ellen.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink