hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

1,2 milliárd forintos áfacsalás – újabb számlagyáros bűnszervezetet lepleztek le

  • MTI

Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek, és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító két férfi 2013 júniusától egy strómanok vezette cégből álló számlagyárat működtetett, amely jutalék fejében rendszeresen állított ki fiktív számlákat olyan cégvezetők számára, akik így akarták csökkenteni az áfafizetési kötelezettségüket.

A számlagyár egy budapesti üzlethelyiségben és a felette lévő irodákban működött, és részben közvetítőkön keresztül, részben pedig közvetlenül adta el a fiktív számlákat a megrendelőknek.

A cégvezetők a számlákon szereplő szolgáltatások árát a látszat érdekében átutalták a bűnszervezetnek, amely abból levonta a valótlan számlázásért járó jutalékot, majd a fennmaradó összeget készpénzben juttatták vissza a fiktív számlákat befogadó, adócsaló cégekhez.

A jutalék legnagyobb része a bűnszervezet vezetőit illette meg, akik abból fényűző életmódot folytattak, a bűnszervezet további tagjai pedig rendszeres havi fizetést kaptak a feladataik ellátásáért – írták.

Az ügyészség szerint a számlagyár hierarchikusan és konspiratívan működött, egymás között a feladatokat megosztották.

A bűnszervezetben a vezetők feladata a fiktív szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződések megkötése, a fiktív számlák és teljesítési igazolások kiállítása volt, továbbá a legális működés látszata érdekében egy internetes hírportált is működtettek. A fiktív számlák nagy része ugyanis internetes hirdetések megjelentetéséről szólt, amelyekért a megrendelők jelentős összegeket fizettek ki úgy, hogy ezek a hirdetések tényleges piaci értékkel nem bírtak.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 37 ember ellen emelt vádat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 február
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3