hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megdöbbentő: így is kezdődhet jövőre az adóellenőrzés

  • dr. Marosi Andrea
2

Az adóellenőrzés megindítására vonatkozó szabályokat is módosítja az Országgyűlés elé terjesztett adótörvénycsomag. A törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy elektronikus úton is kézbesíthesse az adóhatóság a megbízólevelet.

Az évek során többször változott az adózás rendjéről szóló törvényben (art.) a megbízólevél kézbesítésének módja. Kiemelt jelentősége abban rejlik, hogy az adóhatósági eljárás kezdő napja maga a kézbesítés napja, azaz ez a dátum jelenti az eljárás megindításának napját.

A kézbesítés napjához, vagyis az eljárás megindításának kezdő dátumához fontos jogkövetkezmény kapcsolódik. Ha az ellenőrzés egyes adónemek meghatározott időszakra terjedő vizsgálatára terjed ki, akkor a kézbesítéssel beáll az önellenőrzési tilalom.

A kézbesítés napjától jelennek meg az eljárásban az adózó jogai és kötelezettségei, illetve a hatóság számára megkezdődik a törvényben előírt határidők számítása.

OLVASSA EL cikkünket, amelyben bemutatjuk, miért fontos a megbízólevél kézbesítésének módja.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
Ruszin Zsolt

Mégvalami: a szabály 2014.07.01-től jön, addig még lesz idő azzal megbarátkozni.

Ruszin Zsolt

Egy könyvelő számára ez nem megdöbbentő. Az ellenőrzés megkezdéséről szóló értesítés rábízása a Magyar Posta Zrt munkatársaira lassú, körülményes, drága és meglehetősen kockázatos módszer. Ehhez képest az ügyfélkapun keresztüli kézbesítés gyors, tiszta és költséghatékony. A cellulóz alapú adathordozók mellőzése gazdálkodó szervezetekkel kapcsolatosan történik, kár félteni emiatt magát az állampolgárt. Amióta megszigorították a postai kézbesítés szabályait - amit várhatóan jövőre a postás már be is tart - igencsak nehéz lesz majd papíralapú kommunikációnál garantálni, hogy a megfelelő személy vegye át a küldeményeket, a küldemények gyakran pattannak majd vissza ebből az okból. Ezzel szemben az ügyfélkapus kézbesítés - a cikkben szereplőekkel szemben - nem e-mailben történik, hanem a tárhelyi felületen való letöltéssel. Az e-mail csupán figyelmeztetés, hogy a tárhelyre érkezett valami fontos. A tárhelyen való letöltés időpillanatában a rendszer rögzíti a felhasználó IP címét is, amiből megállapítható, hogy milyen internet előfizetéssel és pontosan hol töltötték azt le. Ilyen adat a postai kézbesítésnél nincs is! Azt se szabad elfelejteni, hogy a jogosult azonosítja magát az ügyfélkapura való belépéskor és ezt az azonosítást a törvény fenntartás nélkül elfogadja.

A megbízólevél elektronikus kézbesítése tehát előremutató lehetőség, következő lépésként jöhetne már a jegyzőkönyv és a határozat is elektronikus úton.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kis- és középvállalkozások kedvezménye

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink