Településtervezést részletesen szabályozó, egészségügyi dolgozók illetményét, praxisközösséget érintő rendeletek jelentek meg

  • adozona.hu

A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. kormányrendeletet az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendeletet módosító 421/2021. kormányrendelettel együtt, a 2021. évi 134. számú Magyar Közlönyben hirdették ki.

A 421/2021. kormányrendelet kimondja, hogy az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. kormányrendelet a következő 11/N §-sal egészül ki:

„11/N. § (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat A:273–A:276 mezőjében meghatározott egészségügyi szolgáltatónak 2021. január 1-jén jogviszonyban álló foglalkoztatottja az illetmény- vagy bérnövelésre 2021. január 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakörben történő foglalkoztatásának kezdő időpontjától jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató illetmény- vagy bérnövelésre jogosult foglalkoztatottja részére az (1) bekezdés szerinti emelt összegű illetményt (bért) első alkalommal a 2021. január hónapra esedékes illetmény (bér) tekintetében kell megfizetni a 2021. július havi munkabér kifizetésével egyidejűleg.

(3) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató a bértámogatási igényének kérelmére a 4. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.”

A fenti rendeletek mellett – többek között – megjelent

• a praxisközösségekről szóló 53/2021. kormányrendeletet módosít 422/2021. kormányrendelet, mely szerint az 53/2021. kormányrendelet 4. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A 2. § (3) bekezdése szerinti praxisközösségi formákban működő, a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet hatálya alá tartozó háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgáltató, vagy az e rendelet szerint létrehozott praxisközösségi szolgáltató beutaló nélkül jogosult elvégezni azon szakorvosi szakképesítéshez kötött tevékenységeket a praxisközösség betegei részére, amelyek vonatkozásában működési engedéllyel rendelkezik.”,

• az egyes kormányrendeleteknek a településtervezés egyszerűsítésével összefüggő módosításáról szóló 420/2021. kormányrendelet,

• az egyes atomenergetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 423/2021. kormányrendelet, 

• a turisztikai térségek meghatározásáról szóló 429/2020. kormányrendelet módosításáról szóló 424/2021. kormányrendelet.

A közlönyt ITT találja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szolárkezelő egyéni vállalkozó támogatása

Szipszer Tamás

adószakértő

Kapott támogatás katabevétel-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 július
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close