hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

SZÉP-kártya-változások: jönnek a szerződések a kártyakibocsátóktól

  • MTI

A SZÉP-kártya kibocsátóknak egy jogszabályváltozás miatt szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, a jövő évtől a munkáltatók csak a szerződött ügyfelek SZÉP-kártyájára tudnak pénzt utalni. A szerződések kiküldését már megkezdték a kibocsátók.

A májusban hatályba lépett, a SZÉP-kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet szerint a kibocsátóknak közvetlenül kell szerződniük a SZÉP-kártya birtokosokkal, akiknek számlával kell rendelkezniük a kibocsátónál. A korábbi három "zseb" szerepét a szálláshely, vendéglátás és szabadidő alszámlák veszik át, amelyek bankszámlának minősülnek, a munkáltatók a jövőben ezekre utalhatják a juttatást.
    
A kibocsátók már megkezdték a szerződések kiküldését ügyfeleiknek, akikhez tértivevényes levélben vagy elektronikus úton juttatják el a dokumentumot. A szerződéseket nem kell visszaküldeni, a kézhezvételtől számított 15 napot követően – elutasító nyilatkozat hiányában – automatikusan elfogadottnak minősülnek. A munkáltatók a jövő évben már csak az így megnyitott SZÉP-kártyás számlákra utalhatnak.
    
Új kártyát a jövőben nem a munkáltatón keresztül, hanem a kibocsátónál lehet igényelni. Változik a lejárt összegek kezelése, a két évnél régebben utalt, fel nem használt összegeket nem utalják vissza a munkáltatónak, ám a kártyakibocsátó havi 3 százalékos díjat számít fel a két éve fel nem használt egyenleg után.
    
A meglévő egyenlegeket és kártyákat nem érinti a változás, azokkal a megszokott módon lehet fizetni az elfogadóhelyeken.     
    
A kibocsátók honlapjukon részletesen tájékoztatják ügyfeleiket a szükséges tudnivalókról.
    
Az OTP Pénztárszolgáltató a honlapon közölt információk szerint október 15-én megkezdte az OTP SZÉP kártya szerződések tértivevényes kipostázását, a regisztrált ügyfelek részére e-mail-ben küldik el a szerződéses ajánlatot. A szerződéseket előreláthatóan november végéig minden OTP SZÉP kártya birtokos megkapja. Az OTP Pénztárszolgáltató valamennyi kártyabirtokos számára díjmentesen megnyitja az egyedi számlákat – írják. 
    
A K&H-nál eddig a K&H Csoportszolgáltató Kft. volt felelős a SZÉP-Kártya kibocsátásért, november 30-ával ezt a tevékenységet a K&H Bank veszi át. A szerződéskötésre – online időpont foglalás mellett – bármelyik K&H bankfiókban lehetőség van, egyébként tértivevényes levélen keresztül történik meg a szerződéskötés december 1-jei hatállyal. A kártya továbbra is díjmentes marad. November 30-án 17 órától december 1-jén reggelig a kártyákat nem lehet használni, és az egyenlegekhez sem lehet hozzáférni az átállás miatt.
    
Az MKB Bank közölte: az MKB SZÉP Kártya kibocsátását január 2-ától az MKB Bank veszi át. A bank a kártyabirtokosok részére kidolgozott, díjmentes számlavezetési szerződésajánlatát feltöltötte az MKB SZÉP Kártya honlapján (www.mkbszepkartya.hu) található személyes tárhelyre, az elektronikus elérhetőséggel nem rendelkező kártyabirtokosok novemberben, tértivevényes levélben kapják meg a szerződésajánlatot.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink