hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

EBRD-tárgyalás: szóba került a bankadó is

  • adozona.hu

A következő években kiemelten számítunk az EBRD szerepvállalására a gazdasági növekedés erősítésében − mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EBRD alelnökével, Betsy Nelsonnal folytatott tárgyaláson. Szóba került a bankadó is.

Varga Mihály hivatalában fogadta Betsy Nelsont, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kockázatkezelésért felelős alelnökét. A bank és a kormány között februárban jött létre megállapodás.

Az Országgyűlés nyár elején fogadta el a bankadó csökkentéséről szóló törvényt, az Európai Bizottság jelzései alapján pedig a további módosításokat is benyújtotta a kormány – tájékoztatott a miniszter.

Betsy Nelson és Varga Mihály tárgyalt az EBRD Magyarországra vonatkozó országstratégiájáról is. A dokumentum a következő 4 évre határozza meg a bank magyarországi aktivitásának irányát.

Az EBRD 1991 óta van jelen Magyarországon, mintegy 2,7 milliárd eurónyi nettó üzleti volumenben helyeztek ki fejlesztési hiteleket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink