153 találat a(z) webshop cimkére

Cikk

Egy webáruház elindításához ma már nem feltétlenül kell üzlethelyiség, nagy árukészlet vagy jelentős indulótőke. Néhány kattintással létrehozható az online bolt, a termékek pedig akár egy otthoni raktárból vagy külső logisztikai szolgáltató közreműködésével is eljuthatnak a vásárlókhoz. A látszólag egyszerű indulás mögött azonban összetett jogi, adózási és számviteli feladatok húzódnak meg.

Cikk

Egy webáruház elindítása technikailag ma már nem nagy kihívás, sikeresen működtetni azonban annál inkább az. Egy jó ötlet és a célközönség meghatározása önmagában még kevés, a webáruház indítása előtt legalább ilyen fontos felmérni a piacot, a versenytársakat és azt is, mennyi munkaóra és milyen számok rejtőznek egy-egy sikeresnek látszó vállalkozás mögött, s ami még nagyon fontos az a saját alkalmasságunk e speciális vállalkozás működtetésére, hisz az eredmény elsősorban magán a kereskedőn múlik.

Cikk

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák, írja honlapján az NKFH.

Cikk

Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az eMAG-ra összesen már több mint 700 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki GVH Versenytanácsa, csak 2026-ban 460 millió forintot. A Temu és az About You összesen több mint 2,3 milliárd forintot fizetett a magyaroknak a GVH közelmúltban lezárt eljárásainak köszönhetően. A Wish mintegy 100-150 ezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálását vállalta, több mint 200 millió forint értékben. Az Answear és a CCC a bírságot megúszták, de vállalták, hogy a jövőben átláthatóbban fognak akciózni – írja honlapján a GVH.

Cikk

Összesen 30 milliárd forint támogatásra pályázhatnak vidéki mikro- és kisvállalkozások, a támogatást digitális infrastruktúrájuk, képességeik fejlesztésére, például számítógépek, mobiltelefonok, nyomtatók, hálózati berendezések, szoftverek vagy felhőszolgáltatások beszerzésére, weboldal vagy webshop elkészítésére fordíthatják majd – hívja fel a figyelmet közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). Május elejétől pályázható a budapesti cégeknek szóló konstrukció is, így a lehetőség az ország bármely részéből elérhetővé válik.

Cikk

Mi a különbség adózási szempontból a dropshipping és a webshop között? Mit érdemes mérlegelni az adózási forma kiválasztásánál? Mire figyeljünk különösen adóalanyként, ha készletezni is kell? Miben lehet előnyösebb a dropshipping? Élhetünk-e az alanyi adómentesség lehetőségével? Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértőt hallhatják.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi szolgáltatás áfadátuma

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Áfabesorolás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink