48 találat a(z) vámkezelés cimkére

Cikk

A koronavírus-járvány miatt még inkább szükséges, hogy időben rendeljen, aki külföldről, különösen az Európai Unión kívülről szeretne karácsonyi ajándékot vásárolni. A mielőbbi kézbesítéshez a pontos cím mellett javasolt a telefonszám és az e-mail-cím megadása is. A Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hasonlóan a korábbi évekhez, felkészült a karácsonyi forgalomból adódó többletfeladatokra, hogy az ügyfelek minél rövidebb idő alatt juthassanak hozzá a megrendelt csomagjaikhoz. Érdemes az online rendeléskor figyelembe venni a küldeményekre vonatkozó vámszabályokat, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Cikk

Az év végéig tartó átmeneti időszak után 2021-től a kemény Brexitre van a legnagyobb esély, azaz az Egyesült Királyság nem lesz része az EU közös piacának – hangzott el a Brexit következményeiről szóló EY-rendezvényen. A konferencián résztvevő vállalati döntéshozók a vám és az áfa területén számítanak a legtöbb kihívásra, ennek ellenére alig minden második megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy szervezeténél már vannak kiépített vámfolyamatok.

Kérdés

Van egy magyar cég, amely Szerbiából szerez be árut, amit egy speditőrön keresztül hoznák be az országba, vámkezelést is Ő végezné el. A számlát pedig a szerb cég a Németországban lévő telephelyének állítja ki és a Németországban lévő cég számlázza tovább a magyar cégnek. Vagyis: Szerbiából érkezik az áru, Magyarországon vámoltatják és helyezik forgalomba, viszont a számlát a német cég állítja ki közösségi beszerzés címén. Tehát a magyar cég hivatalosan nincs is kapcsolatban a szerb céggel, a megrendelést német cégnek adja le, a német cég számláz, viszont az árú Szerbiából érkezik. Kinek hogyan kell az áfát megfizetni, és hol, a vámkezelés során felmerült áfát kinek kell megfizetnie, és visszaigényelnie. Köszönöm előre is a segítségüket.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, hogy ha harmadik országban értékesített terméket a magyar adóalany, s a termék nem megfelelő mérete miatt cserét kért a vevő, akkor a csereterméknél mivel tudja igazolni a vállalkozó a vámkezelésnél, hogy ez nem egy újabb értékesítés? Illetve, ha a terméket nem kéri vissza a vevőtől a vállalkozó, hanem küld neki egy újabb terméket, azt szükséges ismét vámkezelni?

Kérdés

T. szakértő! Kínai eladótól szeretne az ügyfél vásárolni (például ebay, aliexpress), amit német/cseh raktárból küldenek el, de a termék látszólag még nem volt vámkezelve, nincs áfatartalma – a kapott számla semmi módon nem utal európai országra. Mi a teendő? Hogyan vámkezelhető utólagosan Magyarországon, ha ezeket a termékeket az ügyfél szeretné továbbértékesíteni? Illetve az érték bizonyítására a kapott kínai számla megfelelő-e? Vagy ha nem tud az eladó számlát adni, akkor hogyan lehet a vámkezelést megoldani?

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egy szállítmányozással foglalkozó belföldi gazdasági társaság ügylete a következő: A fuvarozással összefüggő áru Kambodzsából érkezett Budapestre tengeri úton, majd vasúton. A vámkezelés Koperben, Szlovéniában történt. A vámalapba semmilyen járulékos költség nem lett beleszámítva, így a vámkezelésig felmerült költségeket mentesen, míg a vámkezelés után felmerült költségeket 27 százalék áfával számláznák egy magyar kft. (megbízó) részére. Azonban a vámkezelés előtt a koperi kikötőben, valamint utána a budapesti terminálon is merült fel konténer tárolási és konténer használati díj, amelyet szintén szeretnék az ügyfélre terhelni. Ezeket milyen módon kell számlázni (áfával, vagy áfa nélkül)? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Cím ! Dél-amerikai árubeszerzés történik (harmadik országbeli árubeszerzésről számlát kapunk), amit az EU-ban egy holland közösségi vámkezelő cég vámkezel és szabad forgalomba helyez (erről a vámkezelési szolgáltatásáról pedig közösségi szolgáltatás tartalmú számlát kapunk). Az áru Magyarországra kerül a vámkezelés után. A kivetett vám értéke: 0 Eur A magyar fél rendelkezik közösségi adószámmal. 1. Jól értelmezzük, hogy a Közösségen belülről történő adómentes termékbeszerzés történik? (Áfabevallás 11. sor) 2. Az A60-as 02 lapján 1-es adószámmal kell felvinni az termékbeszerzés értékét, az országkódot pedig a szabad forgalomba beléptető uniós szolgáltató országát kell feltüntetni? 3. Amennyiben jól értelmezzük, hogyan tudjuk biztosítani a A65 és A60-as nyomtatvány közötti egyezőséget? Üdvözlettel: Pálkerti Norbert

Kérdés

Egy magyar társaság Kínából rendel számítástechnikai alkatrészeket, melyeket a kínai fél postán küld meg. Hogyan, és kinek kell a vámkezelést elvégezni/elvégeztetni?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk EU-n kívüli fuvarszolgáltatást végez, ehhez kapcsolódóan még vámkezeléssel kapcsolatos költségeket (vámkezelési díj stb.) is kiszámlázunk. Az EU-n kívüli fuvarhoz kapcsolódó vámkezelési díjat milyen áfakulcssal kell számlázni akkor, ha haszonnal számlázzuk át, és milyennel akkor, ha ugyanazt az összeget számlázzukk át, mint amennyit fizettünk? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk egy gépsort szerzett be továbbértékesítési céllal, holland partnerétől, aki azt Kinából szerezte be, és szállította – közvetlenül – Magyarországra. A vámkezelést cégünk bonyolította, de a megállapodásunk alapján a vámköltséget a holland partner fizette. A kérdésem az lenne, hogy hogyan könyvelem a vámköltséget ilyenkor, illetve könyvelem-e egyáltalán (az adófolyószámlánkon szerepel, és a vámhatározaton is, csak nem mi utaltuk, hanem a holland cég)? Helyes-e, ha ELÁBÉ-t növelő tételként könyvelem a vámhatározat alapján, és egyéb bevételként könyvelem le, mint átvállalt tartozást? Válaszát előre is köszönöm: Kiss Tímea

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Befektetési jegy eladása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink