79 találat a(z) taxi cimkére

Cikk

A Magyar Közlöny 13. számában két veszélyhelyzeti kormányrendelet jelent meg. Egyik a személytaxi-szolgáltatás hatósági árának megállapításával, a másik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézményeknek és a nemzetiségi önkormányzatok gazdasági társaságainak földgázbeszerzéseivel kapcsolatos szabályokról rendelkezik.

Cikk

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Cikk

A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Főváros számára. A versenyhatóság több alternatívát felvázolt a Fővárosi Önkormányzat felé, amelyek hatékonyabban szolgálhatják a fogyasztói érdekeket, olvasható a GVH honlapján.

Cikk

Egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is kérhetnek állami támogatást tisztán elektromos gépjárművek beszerzéséhez a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében közzétett friss pályázati kiírás szerint. A kormány egymilliárd forintot különített el erre a célra. A pályázók a gépjármű értékének legfeljebb a felét kaphatják meg támogatásként – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca közleményében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink