Tartalék Kérdés
T.Szakértő! Tőketartalékból lehet-e negatív eredménytartalékot megszüntetni? Segítségét köszönöm. Ildi
T.Szakértő! Tőketartalékból lehet-e negatív eredménytartalékot megszüntetni? Segítségét köszönöm. Ildi
Tisztelt Adószakértő! Bruttó utófinanszírozású, beruházási célú, vissza nem térítendő támogatási szerződés alapján a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészből nyújt támogatást egy bt.-nek. Konkrétan paragrafusra nem hivatkozik a szerződés, de a 2011. évi CLV. törvény alapján a tőketartalékba kell helyeznem az összeget. 2014-ben támogatási előleg érkezett, 2015-ben pedig megjött a maradék pénz. A kérdéseim a következők: 1. Valóban helyezhetem tőketartalékba a törvény alapján, vagy csak akkor, ha a szerződésben kifejezetten le van írva a tőketartalékba helyezés szövegrész? 2. Az előleget kötelezettségként kezelem 2014-ben, vagy rögtön tehetem azt is tőketartalékba? (Az elszámolás megtörtént 2014-ben, csak a pénzt 2015-ben tudták utalni.) 3. A szreződés szerint a "jelzett időszak hátralévő hónapjaira időarányosan eső támogatási összegnek azt a hányadát köteles a Támogató visszafizetni, amilyen arányban az eszköz beszerzése a támogatás terhére elszámolásra került" (5 évig kell üzemeltetni a tárgyi eszközt). Az idézett rész azt jelenti, hogy lekötött tartalékba kell átvezetnem a tőketartalékot, vagy mindig egy hányadát? Legyen szíves egy példával illusztrálni ennek az aránynak a kiszámítását! Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Szakértő! Mezőgazdasági vállalkozás gépbeszerzéséhez támogatást kapott, melyet előírtak, hogy tőketartalékként kell kimutatni. Az lenne a kérdésem, hogy az örökre ott marad, vagy hová, és mikor kell átvezetni, lekönyvelni? A beruházással annyi kötelezettsége van a cégnek, hogy az üzembehelyezést követő 5. év végéig nem adhatja el. Kell-e valamikor a támogatás összegét átvezetni bevételek közé, vagy befolyásolja-e az éves elszámolt értékcsökkenés-összegeket? Köszönettel.
Egy egyesület megnyert két pályázatot az egyik a 35/2013. (V.22.) VM rendelet (épületfelújítás és tárgyi eszköz beszerzése), a másik a 102/2012.(X.1.) VM rendelet (játszótéri eszközök). A rendeletekben nem találtam, hogy ezen támogatásokat bevételként kell-e elszámolni, vagy tőketartalékba helyezni. Azzal tisztában vagyok, hogy ha rendkívüli bevételbe kell tennem, akkor azt át kell vezetnem az elhatárolásba és onnan minden évben az értékcsökkenés összegével megegyező értékben bevételként kell figyelembe vennem. De ha tőketartalékként kell nyílvántartanom, akkor meddig kell így szerepeltetnem? És a pályázaton beszerzett tárgyi eszközre értékcsökkenést ha elszámolok, az az egyesület eredményét minden évben veszteségbe viszi. Vagy ha tőketartalékba teszem akkor innen vezetem minden évben a bevételbe az értékcsökkenésként elszámolt összeget? Vagy a pályázaton nyert összeg mindig a tőketartalékon fog szerepelni? Köszönöm a segítséget!
Tisztelt Cím! Egy kettős könyvvitelű bt. pályázati támogatásban részesül, mely összeget az előírásoknak megfelelően a tőketartalékba helyeztünk (ezt a pályázati szerződés tartalmazza). A pályázati összegből különböző tárgyi eszközöket szerzett be, valamint elszámolt tanácsadást, illetve a pályázat lebonyolításával kapcsolatos úgynevezett projekt menedzsment-et. Ez utóbbi kettő számviteli elszámolás szempontjából igénybe vett szolgáltatás, vagy mivel a pályázattal, így a tárgyi eszközök beszerzésével összefüggésbe hozható kiadás, a tárgyi eszközök bekerülési értékét növelő tétel? A tanácsadás és projekt menedzsment tartalmilag nem a tárgyieszközök beszerzéséhez kapcsolódott, hanem a pályázati elszámolás elkészítéséhez, lebonyolításához.
Adott egy kft., amely a közeljövőben jelentős beruházást tervez, amihez tőkére van szüksége. Ezért a tőkét a tulajdonosok úgy vinnék be a cégbe, hogy jegyzett tőkét emelnek 1 millió forinttal, a maradék 49 millió forintot pedig ezzel egyidejűleg tőketartalékba helyeznék. Kérdés: ha a cég likviditási helyzete úgy alakul, hogy 4-5 év múlva a tőketartalékban lévő pénzt vissza tudják fizetni a tulajdonosok felé, azt megtehetik? A jegyzett tőkéhez nem nyúlnának, csak a tőketartalékot vennék vissza? Ezt így lehet? Ha nem lehet, akkor mi a törvényes folyamata annak, hogy a 49 millió forint visszakerüljön a tulajdonosokhoz? Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelt Szakértők! A következő problémával kapcsolatban kérem szépen a segítségüket: egy kft. 2010.-ben a jegyzett tőkéjét 3 millió forintról 500 ezer forintra csökkentette, a jegyzett tőke csökkentéssel egyidejűleg az eredménytartalék arányos része is kivonásra került, az így megállapított összeg a tagokkal szembeni kötelezettségként került előírásra. Likviditási problémák miatt az évek során a visszafizetendő összeg töredéke lett csak valóban kifizetve, majdnem 3,4 millió forint még mindig a kötelezettségek között szerepel. A kft. a 2013-as évet jelentős veszteséggel zárta, olyannyira, hogy a saját tőkéje csaknem mínusz 2 millió forintra süllyedt. Az idei év eddig szintén veszteséget mutat, és várhatóan enyhe veszteséggel zár, és ezért a tagok a saját tőke/jegyzett tőke arányt a ki nem fizetett jegyzett tőke és eredménytartalék terhére szándékoznak helyreállítani. Hogyan lehet ezt majd megvalósítani? A kötelezettség a taggyűlés határozata alapján közvetlenül átvezethető a tőketartalékba, vagy a tagoknak azt el kell engedniük, és így a 2014. évi rendkívüli eredményben megjelenve áll helyre mintegy „automatikusan” a saját tőke/jegyzett tőke arány? Ha ez utóbbi a járható út, a társaságnak a döntést mikor kell meghoznia, és milyen adókötelezettséggel kell számolnia? Előre is köszönöm a segítségüket! Tisztelettel: KS
"A" Kft. kölcsönt kíván nyújtani "B" Kft.-nek. "A" Kft. tulajdonosa "B" Kft.-nek is tulajdonosa lesz. "A" Kft.-nek a tőketartalékban szereplő összeggel megegyező összeget kíván kölcsön adni "B" Kft.-nek. "A" cég a kölcsön összegét engedményezési szerződéssel átengedi a tulajdonosnak. "A" Kft. összevezetheti az engedményezett követelését a tőketartalékkal? Milyen adófizetési kötelezettség terhel(het)i a céget és a magányszemélyt? Ebben az esetben kell "A" cégnek társasági adóalapot módosítani az év végén?
Ha egy közhasznú alapítvány a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumtól (ingatlan felújítására) támogatást kap, én úgy olvastam, hogy ezen támogatásokat tőketartalékba kell helyezni, ha feltételhez kötött akkor lekötött tartalékba kell helyezni. Ha ezen összeget tőketartalékba, illetve lekötött tartalékba teszem, akkor az alapítvány veszteséges lesz, ami a közhasznúság megtartásánál problémát okoz. Az erőforrás-ellátottsági mutató egyik eleme. 1. Kérdésem, hogy 2013-ban is kötelező-e ezen támogatásokat tőketartalékba helyezni? 2. A mutató kiszámításánál ezen tételt figyelembe lehet-e venni, mivel ez nem a bevétel része?
Tisztelt Szakértő! A betéti társaságnak kötelezettségei rendezésére sürgősen pénzre volna szüksége, a tulajdonosok végleges pénzeszköz-átadást határoztak el, ezt taggyűlési jegyzőkönyvben rögzítették (a pénz teljes összegét, a befizetés tulajdoni részarány szerinti kötelezettséget). Kérdésünk: 1. Hogyan kell elszámolni a végleges pénzátadást? Lehet-e a taggyűlési határozat alapján „tőketartalékot” növelni, amely egyben a korábbi évek veszteségének fedezete lenne? 2. A pénzbefizetés megtörténhet-e a taggyűlési határozat időpontjában? Fáradozásukat köszönjük, sürgős válaszra lenne szükségünk.
Elismert termelői szervezet tész-beruházásra jutó támogatás elszámolásához kapcsolódik a kérdésem. A szervezet műszaki berendezések és hűtőtároló építésének megvalósításához kapott, illetve kap támogatást, ennek a támogatásnak a könyvelésére vonatkozik a kérdésem. Tőketartalék javára vagy pedig rendkívüli ráfordításként kell-e elszámolni? Köszön a választ előre is. Guráné gura@t-online.hu
Tisztelt Adózóna! Magánszemély tulajdonos lemondhat-e a korábban a kft.-be betett tőketartalékáról? A lemondás következményeként bevétel keletkezik a kft.-ben. Ez a 9-esekben hova könyvelendő?
Bejegyzett TÉSZ beruházási támogatását tőketartalék javára vagy pedig a 98 rendkivüli bevétel és időbeli elhatárolásként kell e elszámolni, 2003-as gazdasági évről van szó kérdésemben.
Közhasznú nonprofit kft. támogatást kap kereskedelmi szálláshely létrehozására. A támogatást megállapító határozat hivatkozik a 23/2007. (IV.17.) FVM rendeletre, mely 20. §-ának 1.bekezdése alapján a támogatást tőketartalékba kell helyezni. A kérdésem a következő: a tőketartalékba helyezett támogatási összegnek mi lesz a későbbiekben a sorsa számviteli és adózási szempontból? Soha nem kell bevételként elszámolni (feltéve, hogy a támogatási feltételeknek megfelelve nem lesz visszafizetési kötelezettség)?
"X" Zrt. vissza nem térítendő " támogatást" ad "y" Kft.-nek, amelyben alapító tag is. " Y " kft. start up cég, a tőke kiegészítés a ötletük megvalósítási költségeit fedezné. A támogatás vagy tőkén felüli hozzájárulás, ahogy az ügyvédjükkel megfogalmazták, lekönyvelhető tőke tartalékként. Vagy meg kellene emelni a törzstőkéjüket. A tulajdonosok szeretnék ha nem kerülne be a törzstőkébe. Szeretnének további tartalékokat is betenni amennyiben az szükséges.Illetve a vagyoni hozzájárulásuk egy részét át sem utalnák "Y" kft-nek, mert azt ők szeretnék közvetlenül kifizetni a beszállítók felé, ezáltal is ellenőrzésük alatt tartva "Y" kft-t, hogy ne herdálja felesleges dolgokra a kapott pénzt. pl: A könyvelési díjról a számla "y" kft-re szól. de azt "x" Zrt. utalná. Köszönettel
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől