Bevallási határidő Esemény
Az Országgyűlés ma már meg is szavazta a szociális hozzájárulási adóról szóló törvény módosítását: a kormány tegnap nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot.
Kedves Adózóna! Kérdésem a 1958-as bevallás kiöltésére irányul. Mezőgazdasági őstermelő ügyfelem éves árbevétele (támogatással együtt) 25 773 611 Ft. Ez után az új jogszabály szerint, ha 5 fős családi gazdálkodásban vannak és átalányadózásban adóznak, akkor mennyi szochofizetési kötelezettségük lesz? Valamint a 1958-as bevallást eddig a két felnőttre adtuk le negyedévente, akkor ez a továbbiakban marad ugyanúgy, csak ki kell tölteni a nyomtatványon a szociális hozzájárulás mezőt? Várom mihamarabbi válaszát!
60, 59, 58, 55… így változott az adónemek száma Magyarországon az elmúlt 4 évben. Míg a tendencia mindenképpen biztató, a számok mögött összetettebb jelenségek bújnak meg – mérte fel a Jalsoszky Ügyvédi Iroda.
2019. január 1-jétől nagy horderejű módosítás történt a szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető kedvezményekben (közben a szocho mértéke változatlanul 19,5 százalék).
55 év feletti munkavállaló munkaideje 1-jétől 14-éig heti 12 óra, erre az időszakra a munkabére 25 ezer forint, 15-étől 30-áig heti 20 óra, erre az időszakra a munkabére 53 ezer forint. Hogyan kell kiszámolni a szochokedvezmény összegét?
A munkaadók szerint a tárgyalások sikerességét teszi kétségessé, ha nem januárban csökken a szociális hozzájárulási adó, írja az mfor.hu.
Még „az önkéntes jogkövetésre törekvő, megfelelő szakmai háttérrel rendelkező adózóknál is előfordul a szakképzési hozzájárulás összegének téves meghatározása” állapítja meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a szakképzési hozzájárulással kapcsolatos ellenőrzések tapasztalatai alapján összeállított tájékoztatójában. Valóban, a szakképzési hozzájárulás megállapítása során az első nehézség a közteher alapjának meghatározása.
A 2018. évi 123. számú Magyar Közlönyben megjelent a 2018. évi LII. törvény a szociális hozzájárulási adóról.
Januártól már csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, amennyiben a bérmegállapodást a felek ősszel módosítják, az ezzel kapcsolatos tárgyalásokhoz azonban szükség van az év utolsó hónapjaiban megjelenő adatokra – értesült a Magyar Idők.
Tisztelt Szakértő! A rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló után a munkáltatónak nem kell megfizetnie a 27 százalékos szociális hozzájárulási adót. Ugyanez igaz a kifizetőre is, ha a rehabilitációs kártyával rendelkezővel megbízási szerződést köt? Köszönöm a válaszát.
Kiva szerinti adózás választása esetén számolni kell azzal is, hogy a szocho-kedvezmények szűkebbek, mint a társasági adózásnál.
A jövedelem 82 százalékáról 84 százalékára nő 2018. januártól a szociális hozzájárulási adó alapja, ha a szocho fizetésére a magánszemély kötelezett – derül ki a NAV közleményéből.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől