Az APEH teljesítette az elvárt bevételi követelményeket Cikk
Összességében teljesültek a 2008-as év első felében az elvárt államháztartási bevételi követelmények – olvasható az APEH mai, az adóhivatal féléves eredményeiről tájékoztató közleményében.
Összességében teljesültek a 2008-as év első felében az elvárt államháztartási bevételi követelmények – olvasható az APEH mai, az adóhivatal féléves eredményeiről tájékoztató közleményében.
„Nem lehet köztartozása a kedvezményezettnek” – hangsúlyozta elsőként és többször is az APEH mai sajtótájékoztatóján Varga Lászlóné, az APEH elnökhelyettese az 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatban. Azoknak a civil szervezetek ugyanis nem kapják meg a részükre felajánlott összeget, amelyek nem egyenlítik ki tartozásaikat.
Az idei évtől már fizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmet is lehet elektronikusan benyújtani az APEH-hez. Az, aki a 2007-es személyi jövedelemadó bevallásának május 20-ai határidejéig nem tudta például rendezni adóhátralékát, kérelmét most már nem csak személyesen az APEH ügyfélszolgálatokon, postai úton, hanem elektronikus úton is benyújthatja - tájékoztat az adóhatóság.
Az Észak-alföldi Régióban benyújtott 488 ezer személyi jövedelemadó bevallás 99 százalékát dolgozta fel az APEH, eddig mintegy 8,5 milliárd forintot utaltak át a visszaigénylőknek - közölte Sebők György, az APEH regionális igazgatóságának főosztályvezetője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.
Az egész ország területére kiterjedõ adócsalás-sorozatot leplezett le az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH), az ügyben egyelõre ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést - értesült a HavariaPress.
Az egyéni vállalkozók a 10 százalékos adókulcsot csak akkor alkalmazhatják az szja törvény szerint, ha vállalkozói adóalapjuk az adóévet megelőzően elérte jövedelem-minimumot - hívja fel a figyelmet az APEH honlapján közzétett tájékoztató.
Az egykulcsos adó javítaná az adófizetési hajlandóságot, de bevezetése nem old meg minden problémát - többek között erről beszélt Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója egy diákoknak tartott fórumon. A szakember a munkavállalási kedv fokozására, az szja- és tb-rendszer átalakítására figyelmeztetett.
Összesen 3,654 millió darab - a várt 3,5 milliónál több - szja-bevallás érkezett a magánszemélyektől szerdán délig az adóhatósághoz a régióktól kapott becsült adatok szerint - mondta Bakonyi Ágnes, az APEH sajtófőnöke.
Május 20-án, kedden éjfélkor lejár az szja bevallások beadásának határideje, s addig lehet rendelkezni az adó 1+1 százalékáról is, érdemes betartani a határidőt, mert a késedelmesen bevallókra mulasztási bírságot róhat ki az adóhatóság.
Az alapítványokat, társadalmi szervezeteket, közalapítványokat nem illeti meg az szja-ból számukra felajánlott 1 százalékos összeg, ha 2008. augusztus 1-je és a kedvezményezetti státusz kezdete között, akár csak egy napig olyan lejárt esedékességű köztartozásuk van, amelyre nem kaptak fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt
Az ingatlanszektor szereplőinek is számolniuk kell a több ponton módosult számviteli törvény új rendelkezéseivel, a személyi jövedelemadót érintő adójogi változásokkal – miközben az ingatlanfejlesztőknek több fontos változás mellett egyes, jelenleg vitatott szabályozási elemekre is tekintettel kell lenniük.
Az APEH több mint 100 ezer magánszemélyt tudott beazonosítani a 134 ezerből, akiknek természetes azonosító adatait az OEP február 18-án átadta az adóhivatalnak, mert az OEP szerint nem rendelkeztek biztosítási jogviszonnyal. Az adóhatóság arról is tájékoztatott, hogy az idénre várt szja-bevallások több mint 50 százaléka már beérkezett.
Mennyi adót kell fizetnie a háziorvosnak az eladott praxisjoga után? Elszámolható-e az osztalékalap utáni eho? Mennyi adó járhat vissza deviza alapú jelzáloghitel után? Olvasóink kérdéseire az APEH válaszolt.
Számtalan olvasói kérdés érkezik a nyugdíj melletti munkával kapcsolatban: kikre vonatkozik a januárban életbe lépett szabályozás, mikor kell szüneteltetni a nyugdíj folyosítását, a rokkantnyugdíjasokra is érvényesek a szabályok, kell-e adózni utána, jár-e nyugdíjnövelés és mikortól szűnik meg a nyugdíj mellett végzett munkára vonatkozó korlátozás. Az Adózóna 7 pontba gyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.
Egyértelműen látszik, hogy béreket terhelő, kiugróan magas adó- és járuléksúlyért sokkal kevésbé a személyi jövedelemadó a felelős – az jóval inkább a hatalmas járulékoknak köszönhető - írja e heti kommentárjában a KPMG szenior adómenedzsere, Gombkötő Bálint, aki az egykulcsos adóval kapcsolatban hívja fel a figyelmet néhány fontos részletre.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől