72 találat a(z) szja-mentesség cimkére

Cikk

Az adócsökkentési program részeként július 1-jétől élesedik a családi adókedvezmény duplázásának első lépése, ezt követően idén októbertől a háromgyermekes édesanyák is szja-mentesek lesznek. A családi költségvetés tervezésekor fontos kérdés, hogy 2026-tól az egyes családok mennyivel nagyobb összegből gazdálkodhatnak. Az új kedvezmények megismerését könnyíti meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján mától elérhető szolgáltatás, a családiadókedvezmény-kalkulátor – tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Cikk

Magánszemély mezőgazdasági művelés céljából 5 évet meghaladó, határozott időre szóló földbérleti szerződést kötött. Az öt év lejárta előtt megszűnt a bérbevevő társaság, egy másik kft. került a földhasználói pozícióba, ugyanazzal a tulajdonossal. A felek nem kívánnak új szerződést kötni. Jogfolytonosnak tekinthető-e az ügylet, megmarad-e így a jogfolytonosság és a bérbeadó szja-mentessége? – kérdezte olvasónk. Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.

Cikk

Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat, így idén októbertől a háromgyermekes anyák, jövőre pedig a 30 éven aluli egygyermekesek és a 40 éven aluli kétgyermekesek kapnak szja-mentességet, illetve adómentes lesz a gyermekgondozási díj (gyed), az örökbefogadói díj, valamint a csecsemőgondozási díj (csed) is. A csed 70 százalékát a gyermek három hónapos kora után munka mellett is igénybe lehet majd venni. Leszavazta az Országgyűlés ugyanakkor a DK javaslatát, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apák is adómentességet kapjanak.

Cikk

Az anyák személyi jövedelemadó-mentességének, a nyugdíjasok által érvényesíthető áfavisszatérítés, a USAID nyújtotta támogatás, továbbá az alaptörvény módosítás részleteiről is tárgyalt tegnapi ülésén a kormány – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányszóvivőn.

Cikk

Orbán Viktor komoly adócsökkentéseket jelentett be: a csed, gyed után nem kellene szja-t fizetni, a kettő és háromgyermekes anyák életük végéig mentesülnének a személyi jövedelemadó megfizetése alól. De a nyugdíjasok sem maradtak ki, ők visszakaphatják bizonyos élelmiszerek után a megfizetett áfát egy adott összeghatárig. De mennyi pénz maradhat ezen intézkedések miatt a családok zsebében, és ezt mire érdemes felhasználni? A Bankmonitor.hu ennek járt utána.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink