165 találat a(z) személyi jövedelemadó cimkére

Cikk

A szuperbruttót 2010-re vezették be és - mint az Alkotmánybíróság is kifejtette - ez csak egy korrekciós tényező alkalmazását jelentette az összevont jövedelmekből az adóalap meghatározása során. Évközben ugyan semmi nem utalt arra, hogy ebből jogértelmezési probléma alakul majd ki, azonban most, az év végi szja-bevallás előtt alig két héttel problémák merültek fel az 1053-as nyomtatvány kitöltésénél. Angyal József szerint a NAV egy szükségtelen oszlop beillesztésével ellenőrizhetetlenné tette az szja-bevallást, a NAV azonban cáfolja ezt. Van megoldás?

Cikk

A kedvezményes adózási szabályokat akarta kihasználni, ezzel az államháztartást csaknem 150 millió forinttal megkárosította az a budapesti adózó, aki sorozatos és üzletszerűen folytatott ingatlanértékesítésekből származó jövedelmét – magánszemély szokásos mértékű, hétköznapi jogügyleteinek álcázva – külön adózó jövedelemként tüntette fel - tudatta sajtóközleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

A magánszemélyeknek május 20-áig kell benyújtaniuk 2009. évi személyijövedelemadó-bevallásukat, a szükséges egységcsomagokat az adóhatóság már kiküldte – tájékoztatott az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága.

Cikk

A választási kampány hevében olyan alapvető fogalmak, mint a csökkenés és a növekedés teljesen összekeveredtek. Itt az ideje tisztázni mi a célja a 2010-es adóváltozásoknak, mivel jár majd a szuperbruttósítás és mi van a következő állítások mögött: "az szja sávhatár 1,9 millióról 5 millióra növekedett, az alsó kulcs 18-ról 17 százalékra, a felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkent, és végül mi az alapja annak, hogy az adókulcsok csökkenésének köszönhetően mindenki jól jár?

Cikk

Július 1-jétől visszamenőleg módosítják az szja-sávhatárt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy akiknek az éves jövedelme eddig 36 százalékos kulccsal adózott, egy hónap múlva márcsak 18 százalékkal fog. Ráadásul a jogszabály értelmében visszamenőleg is jár a különbözet, csak nem mindenkinek. Kik nem élvezhetik az évközi adóváltozás előnyeit?

Cikk

Az ingatlanadó alapja – a legtöbb európai országhoz igazodóan – az ingatlan értéke lesz, de értékét és az adó alapját Magyarországon egyre többen vitatják. A jövő héten a Parlament elé kerülő törvényjavaslat – egyebek között – nyitva hagyja azt a kérdést, hogy az ingatlanok értékét lakottan állapítják-e meg, vagy pedig függetlenül attól, hogy hányan élnek benne s vannak oda bejelentve. A VGD Európai Részvénytársaság az Adózóna kérésére 11 országban hasonlította össze az adó mértékét, alapját és alanyait. Az alábbi összefoglalásból az is kiderül, hogy hány országban lehet csökkenteni ingatlanadóval a társasági adót és az hol vonható le a személyi jövedelemadóból.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink