3187 találat a(z) számlázás cimkére

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Cégünk munkaerő-kölcsönző társaságtól vesz igénybe szolgáltatást. Érdeklődni szeretnék, hogy 2015. január 1-jétől ez a tevékenység is fordított áfás lesz-e? Ha igen, akkor a decemberi szolgáltatást, aminek a számláját januárban kell kiállítani januári teljesítéssel, már az új törvénynek megfelelően kell elkészíteni? Előre is köszönöm a választ!

Kérdés

Ügyfelem szerződést kötött egy harmadik országbeli társasággal berendezések létrehozására, amely ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásnak minősül. A teljesítésben magyar alvállalkozó is részt vesz. A projekt keretében az alvállalkozó végzi a tervezéssel, építéssel, telepítéssel és üzembe helyezéssel kapcsolatos munkákat, valamint átadja a fővállalkozónak az anyagokat és a tervdokumentációt. A szerződés szerint az alvállalkozó felel minden anyag beszerzéséért, szállításáért, fogadásáért és tárolásáért. Ezeket az anyagokat a projektben kizárólag az alvállalkozó használja fel, tehát a szerződésben vállalt munka teljesítése lehetetlen az anyag felhasználása nélkül. Az anyagot közvetlenül a külföldi fél szállítja ki, és vámoltatja. Az alvállalkozóval kötött szerződésben a következő szerepel: Szerződés tárgya: szolgáltatás nyújtása a projekt keretében Ár: Anyag: X Ft + ÁFA Szolgáltatás: Y Ft ÁFA területi hatályán kívüli Kérdésem : Az önök véleménye szerint megfelel-e az áfatörvény előírásainak az ilyen jellegű szerződés, ahol az anyag áfabeli megítélése eltér az ahhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatás áfa minősítésétől?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaság ajándékozási szerződés szerint telkeket ajándékozott alapítványnak. Kell-e számlát kiállítani, és ha igen, azon nyilvántartási, illetve piaci értéket kell feltüntetni? Van-e áfafizetési kötelezettség, ha korábban nem élt a társaság adólevonási joggal?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk épiíési ingatlant vásárolt. Szerződés szerint előleget és foglalót is fizet, azonban csak az előleg összegéről állitottak ki előlegszámlát. Véleményem szerint a foglalóról is szükséges áfát is tartalmazó számlát kiállitani, mely pénzügyi teljesítéskor ugyancsak levonható áfaként működik. Megteheti-e az eladó, hogy nem állít ki számlát a foglaló összegéről? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Cégünk használt autók forgalmazásával foglalkozik. Az értékesítésre a különbözeti áfa elszámolást választottuk. Vevőnk előleget fizetett az egyik használt autóra. Kérdésünk, hogy szükséges-e számlát kiállítani az előlegről, vagy csak a végső értékesítésről? Ha kell előlegszámla, azon milyen áfaértéket kell szerepeltetni?

Kérdés

Egy kft. 2007. 07. 27-én vásárolt egy irodaházat a hozzá tartozó telekkel együtt. A telekár 8 millió 870 ezer forint, ami a jelenlegi könyv szerinti érték is. Értékesíteni szeretné az ingatlant, de külön-külön, mert a vevőnek a telekre nincs szüksége. A telek értékesítése 1-2 millió forintért lehetséges csak, mert nem lehet eladni, telki szolgalom is van rajta. Szakértő szerint is csupán 3 millió forint körüli a jelenlegi értéke. Van-e arra lehetőség hogy a kft. ügyvezetője, aki többségi tulajdonos, megvásárolja ezt a telket ilyen áron? Hogyan történik a számlázása, a társaságiadó-fizetésre milyen hatása van az ügyletnek? Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi esetre kérem szíves állásfoglalását: Adott négy EU-s (1 német,1 dán, és 2 magyar /A és B/) cég. "A" és "B" cég Magyarország két távoli pontján található. A folyamat: 1. A német cég megrendeli a kész terméket "A" cégtől. 2. Az "A" megrendeli a termék alkatrészeit a dán cégtől. 3. A dánok legyártják azt, majd bizonyos befejező műveletek elvégzése céljából – festési munka (bérmunka) – mellett leszállítják "B"-nek. 4. "B" a leszállított alkatrészeket lefesti, majd készre jelenti a dán cégnek. Ez alapján a dán cég kiállít egy szállítólevelet Dániából "A" telephelyére, amit megküldenek "B"-nek, valamint jelzik "A"-nak az alkatrészek elkészültét. 5. "B" a dán szállítólevelet mellékeli az alkatrészekhez. 6. "A" elszállítja az alkatrészeket "B"-től a saját telephelyére a saját autójával, a dán fuvarlevéllel. Esetenként "B" cég közvetlenül feladja dán cég részére az elkészült alkatrészeket. 7. "A" az alkatrészekből összeszereli a terméket, majd kiszállítja a német céghez. Az alkatrészek Magyarországra érkezése és a kész termék Németországba szállítása között átlagosan 30 nap telik el. Kivéve 1-2 darabot, amelyek a szállítási sérülés miatti többletrendelés okán maradnak itt a következő rendelésig (ez az időtartam ritkán ugyan, de a 60-90 napot is elérheti). Kérdésem a következő: "B" cég állíthat ki áfa felszámítása nélkül számlát a dán cég részére festési szolgáltatásról, függetlenül attól, hogy az alkatrészeket nem közvetlenül szállítják ki? Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Van egy vállalkozásom (kft.), fő profilja a rendezvényszervezés, emellett faipari termékeket is előállíthat (gondolok itt elsősorban bútorgyártásra). Számlát mindkét tevékenységre állítanánk ki, azonban nem tudom, hogy a B.13-374 kódszámú számlatömbben, a számla aljára az áfakulcs ...% és összegéhez, hány %-os áfát írjak, ha: – Rendezvényszervezést számlázunk ki - A számla végösszege, bruttó értékben 1 millió 600 ezer forint, akkor nekem 27 százalékos áfakulccsal kell számolnom, vagy 21,26 %-os kulcsot kell a számla alján feltüntetnem? – Hangtechnika eladásakor mennyi áfakulcsot kell a számla aljára írni? – Faház eladásakor a számla kiállításakor mekkora áfa kulcsot kell írni a számlára? Minden tételt átutalással egyenlítenek ki. Ha van valami jó útmutató a számlakitöltésre, és/vagy az áfakulcs használatára, akkor az nagy segítséget jelentene. Hálásan köszönöm. Üdv.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Katás egyéni ügyvéd állami szervnek (ügyészségnek) számláz évi 1 millió forint feletti összeget, nyilvánvaló, hogy ott nem áll munkaviszonyban. Megteheti hogy 1 millió forint felett számláz, és mindkét fél bejelenti a NAV felé a tényt, további teendő nincs? Van-e bármilyen jogkövetkezménye ennek az eljárásnak az ügyvéd rovására? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Önkormányzatunknál többféle közüzemi díj továbbszámlázása történik. 1.) Bérleti díj (áfásak vagyunk) közüzemi díjainak továbbszámlázása áfásan történik. Az eredeti számla végösszegére számolom rá a 27 százalékos áfát, vagy pedig annak alapjára? számokkal: a) 127 forint (100 Ft+áfa) összegre számolom a 27 százalékot és így 161 forintot kapok, vagy pedig b) az eredeti számla alapjára számolom a 27 százalék áfát, vagyis amennyiben 27 százalékos áfás a szolgáltatás, akkor pont ugyanakkora összeggel (100 forint+27 forint áfa), ha 5 százalékos a szolgáltatás (például távhő), akkor az eredeti alapra az 5 százalék helyett 27 százalékot rászámolva (beérkező számla 100 forint+5 forint áfa helyett továbbszámlázunk 100 forint+ 27 forint áfát), és ha mentes a szolgáltatás (például közös költség), akkor 100 Ft helyett 100 forint+27 forint áfát számlázunk tovább) c) Áramdíjban áfakörön kívüli tétel marad áfakörön kívüli, vagy áfával növelten kell továbbszámlázni? 2.) HASZNÁLATI szerződés, amikor használatba van adva a helyiség térítésmentesen, de a közüzemi szerződések az önkormányzat nevén vannak, mi kapjuk, és fizetjük a számlát, ezért továbbszámlázzuk ezeket a díjakat. Ilyenkor pont ugyanolyan összeggel és áfával kell továbbszámlázni, mint ahogyan a szolgáltató számláz, vagy erre is kell 27 százalékos áfát rászámolni? Köszönöm válaszát

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy társasház (1-es adószám) által kiadott bérleti díjra vonatkozó számlán ez szerepel: "Számlánk a PM.24/1995.(XI.22.), valamint a PM.34/1999. (XII.26) számú rendeletnek megfelelően 2 példányban nyomtatva készült". Kérdésem az, hogy a befogadónál egy esetleges ellenőrzés kiveheti-e a számlát a költségek közül? Ha igen, pontosan miért? A másik kérdésem, hogy helyesen szerepelnek-e az alábbi tételek egy kft. (kifizető) felé kiállítva? Megnevezés: Bérleti díj (szja-levonással) egységár: 22 000 forint, adó: 16 %, érték: 3520 forint, nettó érték: 18480 forint, bruttó érték: 22 000 forint. Összegezve: Bruttó számlaérték: 22 000 forint Levont szja összege: 3520 forint Fizetendő :18 480 forint Forrásadó 16 %, 3520 forint Válaszukat előre is köszönve. Rné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Fordítói szolgáltatást vett igénybe egy amerikai vállalkozás. Kérdés: a számlát áfával növelten vagy anélkül kell kiállítani, illetve mit kell ráírni a számlára, hogy az szabályos legyen? Van-e különbség, hogy cégnek vagy magánszemélynek fordítok Amerikába? Válaszukat köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kettő, csak Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság (EU-s adószámmal) számláz egymásnak az áfatörvény 32. §-ba tartozó termékértékesítést a magyar áfatörvény területi hatályán kívül eső ügylet alapján fordított adózásos formában, mivel mindkét fél adóalany. Kérdésem: a számlát kibocsátó cég (A) a 1465-ös bevallás mely soraiba állítja be helyesen a számla (értékesítés) nettó értékét? A számlát befogadó cég (amely egyben megrendelő, de teljesítő külföldi adóalany részére) a 1465-ös bevallásba milyen sorokon kell, hogy szerepeltesse ezt az ügyletet (beszerzést)?

Kérdés

Autókereskedő cég közösségen belül szerez be gépjárművet, személygépkocsit, tehergépkocsit egyaránt számlával, amit a 14A60-as bevalláson lejelent. Hogyan számlázza ki ezeket az autókat, ha különbözeti áfára van bejelentkezve? Válaszát megköszönve: Langné Skaper Anna

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég programozási feladattal bízott meg. Számlát kérnek tőlem, ezért adószámos magánszemélyként a tevékenységi körömet kibővítettem a számítógépes programozással. A munkát 200 000 forintért vállaltam el. Ahhoz, hogy ez a pénz nálam is maradjon, gondoltam, hogy a számlára 286 000 forintot írok, így a 16 százalékos adó és a 14 százalék eho befizetése után megmarad a pénzem. A kft. mindenképpen le akarja költségként írni a nekem fizetett pénzt, ezért számlát kér, de csak 200 000-et fizet. Ha megbízási szerződést írnánk, a megbízási díjat is el tudná számolni, de fizetési kötelezettségei lennének, 89 000 forint, ha jól számolom. Szerintük 200 000 forintig nem kell adót fizetni a magánszemélynek, de a NAV és más könyvelők szerint ilyen szabály nincs is. Milyen megoldás van ebben a konkrét esetben? Köszönöm szépen a válaszadást!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi adomány Nonprofit Kft.-nek

Lucz Zoltánné

adószakértő

BEV_J02 NAV – bevallás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Nyugdíjas ügyvezető bejelentése

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink