212 találat a(z) orosz-ukrán háború cimkére

Szigorúbb vámügyi intézkedések Belorusszia és Oroszország felé Cikk

2023. június 5-étől a litván vámhatóság szigorítást vezet be az Oroszországba és Belorussziába, illetve más harmadik országokba irányuló kivitelek vámellenőrzésénél – tette közzé Facebook-bejegyzésében a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE).

Ezek az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásának szabályai Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásának szabályait.

Nem hosszabbítja meg az energiatermékek áfájának csökkentését a szlovén kormány Cikk

A szlovén kormány nem hosszabbítja meg az energiatermékekre vonatkozó áfacsökkentést, amelyet az elmúlt fűtési szezonban fogadott el, amikor az energiatermékek piacán különösen feszült volt a helyzet – közölte kedden a pénzügyminisztérium.

6,9 százalékkal csökkent a reálkereset a tavalyihoz képest Cikk

A reálkereset 6,9 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,2 százalékos kiemelkedő növekedése mellett – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A cégvezetők több mint tizede leépítéseket tervez Cikk

Az Intrum legutóbbi Európai Fizetési Felmérése alapján a magas infláció ellenére a magyar vállalkozások az európai középmezőnybe tartoznak a gazdasági visszaesés szempontjából. A hazai vállalatok többsége rosszabbul áll pénzügyileg, mint egy éve, és a cégvezetők több mint tizede leépítéseket tervez. A kifizetetlen kintlévőségek az ellátási láncokat veszélyeztethetik – írja sajtóközleményében az Intrum.

Felülvizsgálja a nyerstej alapár-prognózisát a Tej Terméktanács Cikk

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felülvizsgálja a nyerstej árát meghatározó árprognózis módszertanát – erről állapodtak meg a tejpiaci szakmaközi szervezet és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vezetői.

Új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia között Cikk

Új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.

Megvannak az áprilisi adatok – ilyen infláció várható idén Cikk

A KSH gyorstájékoztatója alapján az éves áremelkedés mértéke áprilisban pontosan 24 százalék volt, így már ismert az első 4 hónapra érvényes inflációs adat. Ez alapján a Bankmonitor szakértői megvizsgálták, miként kell alakulnia az inflációnak a hátralévő időszakban ahhoz, hogy teljesüljenek a jegybank 2023-as évre vonatkozó várakozásai.

Megrohanták a magyarok a valutaváltókat Cikk

Komoly mértékben vásároltak a magyarok valutát, kihasználva az év elején bekövetkezett forinterősödést – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból – írja a BiztosDöntés.hu.

Ráfizethetnek a boltok a kötelező akciós rendelet miatt – mutatjuk a részleteket Cikk

Pár napja jelent meg a 162/2023. kormányrendelet a háborús élelmiszerár-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről, azonban számos részlet még nem tisztázott, sok értelmezési kérdés várható ezzel összefüggésben – figyelmeztet a Niveus Consulting Group.

Idén már azok is spórolnak, akik tavaly nem tették Cikk

2022-höz képest megduplázódott azok száma, akik az erősödő inflációs környezetben visszafogják költéseiket. Még a lengyelek, a csehek és a szlovákok is bátrabban költekeznek, mint a magyarok – derült ki a Publicis Groupe második éve futó régiós felméréséből.

Megszavazta a parlament a veszélyhelyzet meghosszabbítását Cikk

Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy az orosz–ukrán háború miatti veszélyhelyzetet november 25-ig meghosszabbítsa. Az erről szóló jogszabályt szerdán fogadta el a parlament 132 igen és 58 nem szavazat mellett – írja a hvg.hu.

15 törvényjavaslatról, köztük a veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt a parlament Cikk

Felhatalmazhatja a kormányt az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítására szerdán az Országgyűlés, amely dönthet az igazságügyi csomagról is.

NAV: nem lehet tovább alkalmazni az orosz-ukrán háború miatt elrendelt szankciók alól mentesített szállításokra vonatkozó igazoláskódokat Cikk

Az orosz-ukrán háború miatt elrendelt szankciók alól mentesített szállításokra vonatkozó igazoláskódokat továbbiakban nem lehet alkalmazni – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Szárnyalnak az alternatív befektetések Cikk

Az aktuális gazdasági helyzet kedvez az alternatív befektetéseknek, így a BÁV 2023-ban készült műtárgybefektetési indexe, minden eddigi eredményt túlszárnyalva, 8 százalékos növekedéssel 40,6 pontos eredményt ért el. Bár a megkérdezettek csak 17 százaléka vár anyagi javulást az elkövetkező időszakban, mégis 80 százalékuk szerint jó választás a műtárgybefektetés, mert az inflációval arányos vagy akár azt meghaladó hozamot is realizálhat. A felmérés szerint a Z generáció tagjait jellemzi leginkább a vállalkozókedv, akik az online aukciók iránt is aktívan érdeklődnek. Az ékszerek népszerűségét nemcsak az üzleti eredmények, de a visszajelzések is alátámasztják, az elmúlt 5 évben ugyanis 35-ről 53 százalékra nőtt a kategória iránti érdeklődés, mellyel most már tartósan a második helyen szerepel a preferált műtárgytípusok listáján – írja sajtóközleményében a BÁV.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégautóadó

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Új NGM rendelet – felszolgálási díj

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kiskereskedelmi adó

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink