29 találat a(z) olajár cimkére

Cikk

Az olaj világpiacán zajló események hatással vannak a magyarországi üzemanyagok árára is, ezért biztosra vehető, hogy a benzin és a gázolaj ára jelentősen csökken idehaza a következő napokban – mondta a Magyar Nemzetnek Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj-szövetség főtitkára.

Cikk

Megközelítően harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolajkitermelését áprilisban.

Cikk

Jelentősen megemelkedtek az olajárak a hétfői piaci nyitáskor a szaúdi Aramco cég létesítményei ellen múlt szombaton jemeni húszi lázadók által végrehajtott dróntámadások után, amelyek visszavetették a kitermelést az olajországban.

Cikk

Már idén új csúcsokra emelkedhetnek a hazai üzemanyagárak. A Brent elmúlt napokban produkált drágulásának hatására a benzinkúti árak egyetlen hét alatt 10-12 forinttal emelkedtek, amennyiben pedig az olajpiaci várakozások beigazolódnak, további több tíz forintos drágulásra lehet készülni – írja elemzésében a Portfolio.hu.

Cikk

Több mint 2 százalékkal, négyéves csúcsra emelkedett a Brent típusú könnyűolaj világpiaci ára ma annak nyomán, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) elutasította a kitermelés azonnali növelését, jóllehet Donald Trump amerikai elnök többször is felszólította az olajkartellt, hogy tegyen lépéseket a globális kínálat bővítésére az árak kordában tartásának érdekében.

Cikk

Valószínűleg nem lesz már ugyanolyan olcsó az olaj, mint az év elején a Raiffeisen Bank szakértője szerint, aki azt is elmondta, kérdéses, sikerül-e megállapodniuk az OPEC-országoknak a kitermelés csökkentéséről. Az ING Bank elemzője úgy vélte, csak jövő év második negyedében csökkenhet az üzemanyagok jövedéki adója Magyarországon a világpiaci olajárak várható emelkedése miatt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz II.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Munkáltatói jogutódlásnál folyamatos táppénz kérdése 2

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Kilépő kismama szochokedvezménye

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink