5233 találat a(z) nav cimkére
300 botlás egy tánciskolában nem tetszik a NAV-nak
Cikk
Háromszáz diák nem volt a táncrendben, a tánciskola mégis állami támogatást vett fel a nevükben – derül ki a NAV közleményéből.
Madárlátta cigi és dohány Dubaiból
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei összesen 800 karton cigarettát és 116 kilogramm fogyasztási dohányt foglaltak le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás – közölte a NAV.
A NAV-nak is dolgozott a kitiltási botrány vádlottja
Cikk
Szinte tálcán kínálta az ügyészség, hogy bukkanjunk rá, kit vádolt meg a kitiltási botránnyal kapcsolatban. Az állam egyik nagy beszállítójának számító cég tulajdonosa és ügyvezetője, a CBA központi cégének résztulajdonosa az, akit egyedül vádolt meg az ügyészség. A hvg.hu-nak azt mondta, nem tud arról, hogy ő vádlott lenne, kis időt kért a reagálásra, azóta elérhetetlen. A főügyészség nem erősít meg, de nem is cáfol.
Áfát spórolna? Így nem tilos
Cikk
Nem tekinthető adóelkerülésnek az, hogy Gattyán György cége a livejasmin.com internetes erotikus oldal működtetését egy másik uniós tagországba helyezte át azért, mert ott alacsonyabb az áfakulcs. Ugyanakkor a magyar hatóságok részéről sem ellentétes az uniós joggal a nyomozás érdekében történt lehallgatás, vagy az elektronikus levelezés lefoglalása sem, ha az arányosság elvét betartották – állapította meg az Európai Bíróság csütörtökön közzétett ítéletében.
Pénzügyőr telefonon rendel, hamis áruk nyugta nélkül
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ruházati termékeket és kiegészítőket foglaltak le egy budapesti parkolóban. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás – derül ki a NAV közleményéből.
Eldőlt: négy új vezető a NAV élén
Cikk
Varga Mihály ma megnevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit – adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Szabályzat, amivel olvashat a gyanús jelekből
Cikk
Az adószakértőknek, adótanácsadóknak, az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végzőknek a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésével kapcsolatos szabályzattal is rendelkezniük kell. Ha még nincs ilyen szabályzata, megmutatjuk, hogyan pótolja.
Kriminális jelenetek zajlottak a pénzügyőrök és a csempész között
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei elfogtak egy gépkocsiját hátrahagyó, fején csuklyát viselő cigarettacsempészt, aki menekülése közben többször megütötte az egyik pénzügyőrt. A csempészetre használt autóban mintegy 15 ezer doboz adózatlan cigaretta lapult. Az ügyben orgazdaság, valamint hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt indult eljárás.
Bejelentetlen dolgozót foglalkoztat munkáltatója? Itt megnézheti!
Cikk
A legfrissebb (novemberi) adatok szerint összesen 5016 olyan munkáltató szerepelt a NAV nyilvántartásában, amelyek be nem jelentett dolgozót foglalkoztattak.
NAV-jegyzőkönyv
Kérdés
Tisztelt Szakértő! A NAV egyes gazdasági események valódiságára irányuló ellenőrzést tartott cégünknél, egy konkrét szállítói partnerünk és köztünk létrejött gazdasági eseményt illetően (üzletviteli tanácsadás és piackutatás volt a szolgáltatás). Konkrétan megírta, hogy mire van szüksége, számla, szerződés, teljesítési igazolás és nyilatkozat az ügyvezető részéről a szokásos kérdésekkel, kivel állt kapcsolatban, hol ismerte meg, tud-e a partner részéről alvállalkozó igénybevételéről stb. Az ellenőrzés végén egy jegyzőkönyvet bocsátott ki, amiben az áll, hogy a vizsgálat megállapította, a dokumentumok nem támasztják alá kétséget kizáró módon, hogy a felek között a gazdasági esemény megvalósult. Mit lehet erre reagálni? Mit jelent ez pontosan az adózóra nézve? Kell-e a jegyzőkönyvre reagálni vagy majd csak a határozatra? A kész produktum dokumentációját be se kérte, hogy lehet akkor azt mondani, hogy nem valósult meg? Köszönöm válaszát.
Bújtatott munkaviszony: utólag drága lehet. Jogesetekkel
Cikk
Átmenetileg sokat spórolnak a munkáltatók és a munkavállalók, ha munkaszerződés helyett megbízási szerződést kötnek. Sokba kerülhet azonban, ha a hatóság vagy bíróság utóbb színleltnek minősíti a kontraktust.
Itt vannak a januári üzemanyagárak
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette a fogyasztási norma szerint januárban elszámolható üzemanyagárakat.
A kutya nem tévedett, de csempészek semmiről sem akartak tudni
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei egy közúti ellenőrzéskor mintegy 7,8 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak egy kisteherautóba rejtve. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárás.
Dohány, eddig csomagoltak, most szívnak
Cikk
Illegális dohányüzemet lepleztek le a pénzügyi nyomozók egy Debrecenhez közeli tanyán – adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A kör négyszögesítése vagy egy devizás ügylet áfája
Cikk
Csak első látásra tűnik bonyolultabbnak egy devizás ügylet forintosítása, adózása, mint a kör négyszögesítése. „Csak” az áfatörvény és a számviteli törvény szabályait kell jól alkalmaznia, ha devizás megállapodást köt. Hogy milyen árfolyamon bonyolódik az ügylet, az adót hogyan kell forintosítani, mi kerüljön a számlára, mikor és mit kell jelenteni a NAV-nak – minderről és még sok másról is szó lesz.