45 találat a(z) népszavazás cimkére

Cikk

Minden eddiginél nagyobb, több százezres tüntetést tartottak szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen, illetve azért, hogy legalább a Brexit feltételrendszeréről újabb népszavazás dönthessen.

Cikk

A vasárnap tartott svájci népszavazás hivatalos eredményei szerint a voksolók 75,7 százaléka utasította el a monetáris rendszer reformját, míg az online szerencsejátékról szóló javaslatot 72,9 százalék támogatta.

Cikk

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi döntését helybenhagyva hitelesítette a korrupciós cselekmények jelenleginél hosszabb, legalább 12 éves elévülési idejéről szóló népszavazási kérdést, továbbá az NVB döntését helybenhagyva elutasított két további kezdeményezést – tudatta a legfelsőbb bírói fórum közleményben a honlapján.

Cikk

A közvélemény-kutatások hibahatáron belüli eltérést mutatnak, így bármilyen eredményt hozhat a csütörtöki brit függetlenségi népszavazás – jelentette ki David Cameron miniszterelnök. A pénzpiaci befektetők egyértelműen a maradásra számítanak, és a legtöbb fogadóiroda is szinte biztosra veszi, hogy a britek nem lépnek ki az unióból.

Cikk

A nem hivatalos végeredmény szerint a vasárnapi népszavazáson a svájci választópolgárok túlnyomó többsége, 76,9 százaléka elutasította azt a javaslatot, hogy az ország minden állampolgárának alanyi jogon garantált alapjövedelem járjon.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megbízási jogviszony vezető tisztségviselők esetében

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Iparűzésiadó-alap csökkentése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink