5 találat a(z) méret cimkére

Munkáltatói lakáscélú támogatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkáltató adhat a munkavállalójának házépítéshez adómentesen munkáltatói támogatást 5 millió forintot. A kérdésem az lenne, hogy ezt csak hitel és kölcsön törlesztéshez vagy kiváltásához adhatja, vagy egy hitelintézeten keresztül a munkavállalónak a saját bankszámlájára is utalhatja-e, ha a munkavállalónak nincs hitele vagy kölcsöne? Természetesen a hitelintézet ad igazolást a NAV-nak, a munkavállaló bemutatja a számlákat, költségvetést és nyilatkozik a méltányolható lakásméretről is. A másik kérdésem pedig az lenne, hogy a szobaszám megállapításnál az alábbiakat hogyan kell értelmezni: "A 8 négyzetméternél nagyobb, de 12 négyzetmétert meg nem haladó lakóhelyiségek esetében ugyanakkor két ilyen lakóhelyiséget egy lakószobaként kell figyelembe venni, és ha az így kapott szobaszám nem egész szám, akkor a szobaszámot lefelé kerekítve kell megállapítani. " Segítségüket köszönöm

Megugrott a lakásépítés Cikk

2017 első három negyedévében 7981 új lakás épült, 52 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 28 411 volt, 33 százalékkal több a 2016. I–III. negyedévinél, jelentette a KSH.

Egyforma, mint két tojás? Mától tényleg ellenőrizheti! Cikk

A vásárlók és a hazai tojástermelők érdekeit is védi a Nemzetgazdasági Minisztérium rendeletmódosítása, amely a vásárlók egyértelmű tájékoztatására kötelezi a kiskereskedőket A szabályozás módosítására azért volt szükség, mert a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték, ami alkalmas a vevők megtévesztésére – közölte a minisztérium.

Használt lakás vásárlásához, bővítéshez így kaphat csok-ot Cikk

Családi otthonteremtési támogatást kérhet az a gyermeket nevelő, illetve vállaló felnőtt is, aki használt lakást vásárolna, illetve legalább egy lakószobával bővítené meglévő otthonát. Ismertetjük a feltételeket.

Kukaméret: haladékot kaptak a szemetesek Cikk

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Helikopter vásárlása 3. országból

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Munkaidőkeret túlórák

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Innovációs járulék fióktelepek esetén

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink