2740 találat a(z) koronavírus cimkére

Cikk

Világszerte a digitalizáció felgyorsítására ösztönözte a bankokat a koronavírus-járvány, a pénzintézetek 60 százaléka bezárta vagy rövidített munkaidővel működtette fiókjait, és komoly digitális fejlesztésbe kezdtek, ugyanakkor a magyar bankok lemaradása jelentős a digitalizáció területén – állapítja meg a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb globális felmérésében.

Cikk

November 2-ától új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, ha az érintettek nem tartják be a szabályokat, "erőből kell ezeket betartatnunk" – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök ma a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Cikk

Összesen 2 milliárd forint támogatást kap 46 cég annak érdekében, hogy a világjárvány miatt megüresedő exportpiacokra be tudjanak törni – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vámosszabadiban, a HRC Europe Kft. támogatói okiratának mai átadásán.

Cikk

Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet miatt kezdett takarékoskodni, miközben 44 százalék már korábban is spórolt, és ezt a szokását továbbra is fenntartja, a takarékoskodók így a magyar népesség háromnegyedét teszik ki – közölte az MTI-vel a takarékossági világnap alkalmából közzétett kutatásának eredményét a CIB Bank.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás átalányadózóként

Lepsényi Mária

adószakértő

Kézműves termék ÖVTJ kód

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink