45 találat a(z) kivitel cimkére

Cikk

Az aktívum 713 millió euró volt, az egyenleg 178 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. A kivitel volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 1,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál. Az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 1,4 százalékkal, az importé pedig 3,6 százalékkal maradt el a 2025. szeptemberitől, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) oldalán megjelent gyorstájékoztatóban.

Cikk

Az orosz–ukrán háború miatt elrendelt kiviteli szankciók a tilalmak mellett engedélykötelezettséget, valamint mentességi szabályokat tartalmaznak. Az engedélyekhez és a mentességi jogcímekhez TARIC-igazoláskódok tartoznak, amelyeket a vám-árunyilatkozatokon szerepeltetni kell. A kódok jogszerű használatához valamilyen igazolásra (például szerződés, műszaki leírás, tevékenységi/működési engedély, cégbejegyzés) vagy engedélyre van szükség, amit a vámkezelés mellékleteként kell csatolni. Ezen felül az engedély alapján vagy a szankciók alól mentesítéssel megvalósuló kiviteleknél néhány esetben a szankciós rendelet értesítési kötelezettséget is előír – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

2025. februárban a kivitel volumene 13 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, a behozatalé enyhén, 0,5 százalékkal mérséklődött. Az aktívum 1,1 milliárd euró volt, az egyenleg 599 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. A 2025. januárihoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,9, az importé 0,1 százalékkal kisebb volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

A kivitel volumene 3,5, a behozatalé 0,3 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az aktívum 949 millió eurót tett ki, az egyenleg 470 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 0,9, az importé 0,8 százalékkal haladta meg az augusztusit, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2023. novemberben a kivitel volumene 3,6, a behozatalé 16 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva – közölte honlapján a KSH. Az aktívum 1,6 milliárd euró volt, az egyenleg 3,0 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Októberhez viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 2,8, az importé 6,1 százalékkal csökkent.

Cikk

2023. augusztusban a kivitel volumene 0,5 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 665 millió euró volt, az egyenleg 2,3 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Júliushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,6, az importé 1,6%-kal csökkent – közölte honlapján a KSH.

Cikk

2023. júliusban a kivitel volumene 3,2 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 559 millió euró volt, az egyenleg 1,9 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Júniushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 1,6, az importé 0,2 százalékkal csökkent, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

25 év alatti egyszerűsített foglalkoztatása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

GINOP támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Kivás kft. könyvezetése euróban

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink