10 találat a(z) kitöltés cimkére

Cikk

Már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője, a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz, és telefonon is meghosszabbított időben segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését – hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az áfatörvény 6/A és 6/B melléklete szerinti tételekre vonatkozóan számlázott előleg, majd előlegelszámolás, valamint az előleg jóváírása (törlése) esetében hogyan kell kitölteni a 65A-08 áfanyomtatványt? Ezen számlák többsége nem tartalmaz volumen adatot. Köszönettel: Katona Sándorné

Kérdés

Három gyermekem van. Egy általános iskolás, egy felsőfokú nappali képzéses 2018.10.02-án töltötte be a 23. évet, és egy OKJ-képzésben levő gyermek, 2018.08.10.-én töltötte be a 20. évet. (Családi pótlékot csak egy gyermek után kapok, de a létszámba beleszámítanak.) Kérdésem, hogy a 23 éves gyermeknél, illetve a 20 .évet betöltött gyermeknél milyen kódot kell beírni a 1853-on, és jogosultság jogcímének melyiket? A 23 éves gyereknél ugyanis hibát jelez, hogy nem lehet kitölteni az a. pontot. Hogy töltsem ki a nyomtatványt? Amikor a 20. ill. 23. életévet betölti a gyerek arra a hónapra még jár a családi kedvezmény? (A 23 évet betöltött gyermeknél a 2-es kitöltésekor, amely az eltartottat jelöli, a jogcím üresen hagyásával a bevallás ellenőrzésekor nem mutat hibát.)

Kérdés

Egyéni vállalkozó megkapta a 10 millió Ft fiatal gazda támogatást. Ebből 4 millióért gépet vásárolt, 6 millióért pedig ültetvényt telepített. A beruházás lezárult. A gépek miatt bevételként beállítunk 4 millió Ft bevételt, és a gépeket 100%-ban költségként elszámoljuk. Hogyan kell kezelni az ültetvényt, hiszen az csak 5 év múlva fordul termőre, hivatalosan akkor kezdődik az értékcsökkenése? Kezelhetem az szja-bevallásban ugyanúgy, mint a gépeket, vagy valami beruházási soron kell nyílvántartani? Mikor írhatom be bevételnek? (Ha a beruházásom a 4. évben történt, akkor nem tudok még 5 évet várni a pénz elköltésével az szja-bevallásban, mert lejár az időm.). Hogyan töltsük ki az szja-bevallást, hogy minden jó legyen?

Kérdés

Sajnos valakinek az a "jó" ötlete támadt, hogy december 8-án módosította a java programot, törölte a segédprogramot. Ezzel a kis karácsonyi "ajándékkal" többszörösére növelte az irodában a bevallások leadására fordított időt. Nem hiszem, hogy az a kicsi hasznos segédprogram valakit is bántott volna, sajnos az adminisztráció csökkentés helyett hiánya pont az ellenkezőét okozza.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózó értékhatár

Lepsényi Mária

adószakértő

Átalányadó

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink