48 találat a(z) különbözet cimkére

Kérdés

Ügyfelem a társasági adónál elszámolt értékcsökkenést azonosan kezelte a számvitellel, a két összeg a maradványértékes eszközöknél is megegyezett 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban. 2014-ben készültem arra, hogy önellenőrzés nélkül (ennek ugyanis minden feltétele adott volt) elszámolom a 2011., 2012. és 2013-as év értékcsökkenés-különbözetekből adódó tao-különbözeteket, de az ügyfél ezt az eszközt 2014-ben eladta. Így a számításaim szerint értelmetlen visszamenőleg tao-különbözeteket számolnom, hisz értékesítéskor "eltűnik" a korábbi 3 év el nem számolt értékcsökkenés-különbözete (feltételezve persze azt, hogy a tao mértéke mind a négy évben azonos). A kérdéseim: 1.) Logikus-e a fenti levezetés? 2.) Annak ellenére, hogy a fenti számítás ugyanarra az eredményre vezet (azaz nullára hozza ki a tao-különbözetet 2011-2014. évek tekintetében), vezessem-e le az egyes adóévek értékcsökkenés-, illetve adókülönbözeteit? 3.) Hibát követett-e el az ügyfél, amikor a tao-ban nem érvényesített magasabb értékcsökkenést a számviteli értékcsökkenéshez képest? Köszönöm, ha válaszolnak, üdvözlettel.

Kérdés

Tisztelet Szakértő ! Cégünk 2015. évre angol szakmai folyóiratra fizetett elő az angliai kiadónál. Az angol kiadó a számlát 2015.02.09-ei dátummal állította ki, melyet cégünk a kézhezvételkor 2015.02.25-én áutalt a kiadónak. A számlán az alábbiak szerepelnek: Nyomtatott + online előfizetés sub total 840 euro vat 84 euro total 924 euro Kérdéseink: 1. A könyvelésbe a számlát a 2015.02.09-ei euro árfolyamon átszámítva kell lekönyvelni és a 02.25-ei átutaláskor a különbözet árfolyam-különbözet lesz? 2. Hogyan kezeljük a számlán szereplő angol áfa 84 eurós összegét ? 3. A 2015.02. havi áfabevallásban fizetendő és visszaigénylendő adóként is be kell állítani, mint közösségi adóalanytól igénybevett szolgáltatást, de itt adóalapnak a 924 eurót kell-e tekinteni és erre számolni a magyar áfát ? Válaszukat előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink