206 találat a(z) költségvetési csalás cimkére

Cikk

Tudjuk, a dohányzás káros az emberi egészségre, de az illegális dohánytermékekkel való kereskedelem sem a feltétlenül kisimult, nyugalmas élet záloga, ugyanis folyamatos stresszt és álmatlan éjszakát okozhat a bűnözők számára. Az elmúlt időszakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két dunántúli megyében is alaposan odapörkölt a dohánycsempészeknek, összesen mintegy 14 500 doboznyi cigarettát lefoglalva, illetve – együttesen – huszonmilliós nagyságrendű csalásokra rávilágítva, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága mintegy 800 elkövetővel szemben nyomoz költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Az ügyben a pénzügyi nyomozók közel 2500 tanút, illetve 250 gyanúsítottat hallgattak ki ezidáig. Az ügyészség 23 cégvezetővel szemben emelt vádat, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Cikk

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség két gyógyászati segédeszközöket gyártó cég vezetői, ortopéd szakorvosok és társaik ügyében, akik az ortopéd cipők után járó társadalombiztosítási támogatást jogosulatlanul visszaigényelve csaknem 200 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Cikk

Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében – tájékoztatott a Békés Vármegyei Főügyészség.

Cikk

A győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. Ha elítélik, 100.960.356 Ft összegű vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbüntetés vár rá – írja a 444.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink